Ugrás a tartalomra

Spanyolországban nyolc hétre nő a gyerekszületés utáni apasági szabadság

Létrehozva
Spanyolországban az eddigi ötről nyolc hétre nő hétfőtől a férfiaknak gyerekük megszületése után járó szabadság időtartama.
Kép

Az április elsején hatályba lépett jogszabály szerint a mintegy két hónapnyi szabadság örökbefogadás esetén is megilleti a szülőt. Az előírások alapján az első két hét kivétele meghatározott, de a fennmaradó hat hetet a gyerek egy éves koráig felhasználhatja szabadságként az apa, akár megszakításokkal is. Az apasági szabadság nem ruházható át az anyára.

A rendelkezésről március elsején határozott a szocialista spanyol kormány, azzal a céllal, hogy fokozatosan egyenlővé tegye a két szülőt megillető szabadság idejét. A jogszabály értelmében az apasági szabadság 2020-ban 12 hétre emelkedik, és 2021-re éri el az anyáknak most járó 16 hetet.

Az előzetes számítások szerint az intézkedés ebben az évben az államnak 226 millió eurós, a munkáltatóknak pedig 53 millió eurós költséget jelent. A spanyol állami közlönyben most megjelent és ezzel életbe lépett jogszabálynak harminc napon belül meg kell kapnia a parlament jóváhagyását is, különben semmissé válik.

A négy hét múlva esedékes előrehozott parlamenti választások miatt a törvényhozást már feloszlatták, ezért a feladatkörét ilyenkor ellátó hatvan fős testület szavaz majd a rendelkezésről, várhatóan még ezen a héten. Spanyolországban az apasági szabadságot legutóbb tavaly módosították, az akkori konzervatív néppárti kormány növelte négyről öt hétre.

Ez is érdekelhet

Szerte Európában másképpen ünneplik az anyák napját
VilágKultúra
Idén Magyarországon az anyák napja május 3-ra, vasárnapra esett, de nem minden országban ünneplik ekkor és a szokások is eltérőek.
Elejtették a botot, kizárás lett a vége
VilágSport
Atlétika: váltó világbajnokság, Botswana, Gaborone főváros stadionja.
Potyogtak a gólok
VilágSport
Jégkorong: világbajnoki felkészülési meccsen kikapott a magyar férfi hokiválogatott.
Itt a váltó világbajnokság négyese
VilágSport
Május 2-3-án Botswanában tartják az atléták váltó-világbajnokságát,
amelyen DVTK-sportoló is rajthoz áll.