Ugrás a tartalomra

Párizsban békés felvonulások, Toulouse-ban összetűzések voltak

Létrehozva
Párizsban két békés felvonuláson, a délnyugat-franciaországi Toulouse-ban viszont összetűzéseket provokálva vonultak ismét utcára szombaton a kormány- és elitellenes sárgamellényes tüntetők néhány nappal azelőtt, hogy Emmanuel Macron államfő bejelenti a társadalmi elégedetlenség mederbe terelésére rendezett nemzeti vitasorozat nyomán megfogalmazott kormányzati válaszokat.
Kép
Forrás: vox.com

Az ötödik hónapja tiltakozó, elemzők szerint az alsó középosztályhoz tartozó sárgamellényesek 22. alkalommal rendeztek felvonulásokat országszerte. A részvétel már nem közelíti meg a tavaly november 17-i első hétvégén szociális követelésekkel utcákra vonuló csaknem 300 ezres tömeget, de a kormány és Emmanuel Macron államfő távozását követelő "keménymag" azóta is minden hétvégén tiltakozik. Múlt szombaton országszerte már csak 22 ezren demonstráltak.

A szervezők ezúttal Toulouse városát nyilvánították a nemzeti megmozdulás fővárosának, ahol a rendbontások megakadályozását célzó és a gyülekezéseket szigorító törvény ellen hirdettek tiltakozást. A jogszabály ezen a héten lépett életbe.

A parlament által márciusban megszavazott és a köztársasági elnök által a héten kihirdetett törvény értelmében szigorúbban büntetik azokat, akik be nem jelentett tüntetéseket szerveznek, azok pedig, akik arcukat eltakarva jelennek meg egy megmozduláson, egy év szabadságvesztéssel büntethető bűncselekményt követnek el. 

A jobboldali többségű szenátusban már tavaly októberben megszavazott javaslatot a sárgamellényes tüntetéseket kísérő erőszak miatt terjesztette be a kormány a nemzetgyűlés elé. A szöveget a jobboldal eredetileg a feketeruhás anarchista csoportok ellen fogalmazta meg, amelyek évek óta szinte minden békés tüntetésen erőszakos zavargásokat kezdeményeznek. A kormány azonban csak a sárgamellényes tüntetéseket is kísérő erőszak miatt tette magáévá a javaslatot. Az államtanács végül alkotmányellenesnek nyilvánította a szövegben azt a passzust, amely lehetővé tette volna a tüntetők előzetes rendőrségi eltiltását a megmozdulásokról, így az a kihirdetett törvényben már nem szerepel.

A délnyugat-franciaországi nagyvárosban már délben összecsapások törtek ki a rendőrök és azon anarchisták között, akik a be nem jelentett helyszíneken tüntetni próbáló sárgamellényesek közé keveredtek. Eközben Párizsban két bejelentett útvonalon békésen tüntettek néhány ezren. A francia kormányt és az Európai Uniót bíráló párizsi demonstráció ezúttal a korábban megszokott hagyományos tiltakozásokra emlékeztetett. Délutánra más nagyvárosokba (Marseille, Grenoble, Lille, Bordeaux) is terveztek felvonulásokat.

Emmanuel Macron államfő a jövő héten tervezi bejelenteni azokat az intézkedéseket, amelyekről a kormányzat a társadalmi elégedetlenség mederbe terelésére meghirdetett nemzeti vitasorozaton felvetett javaslatok alapján döntött, de amelyek részleteiről és a bejelentés pontos időpontjáról eddig semmilyen részlet nem szivárgott ki. 

A január közepén indított több mint tízezer lakossági fórum közül - amelyeket országszerte polgármesteri hivatalokban, sportcsarnokokban, prefektúrákon rendeztek - tizennégyen maga az államfő is részt vett, és 6-7 órán át beszélt a résztvevőknek a jobb megélhetés érdekében tett eddigi és várható kormányzati intézkedésekről. 

A vitában felmerülő témák - a részvételi demokrácia kiszélesítése, az állampolgári kezdeményezésű népszavazás bevezetése, az igazságosabb adópolitika, a jobb közszolgáltatások, az iszlám helye a francia társadalomban, az egészségügy helyzete - lehetővé tették Emmanuel Macronnak, hogy a sárgamellényesek által igazságtalannak tartott politikájával szemben a 2017-es elnökválasztást megelőzőhöz hasonló, egyfajta választási kampányt folytasson, és a támogatottságának mértéke a mélypontot követően ismét harminc százalék fölé emelkedjen.
 

Ez is érdekelhet

Robbanás történt egy tömbházban Bukarestben. Maszol.ro
Halálos áldozatokkal járó súlyos gázrobbanás szakította ki egy bukaresti panelház falait
VilágBulvárHavaria
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
Trump-Putyin találkozó Budapesten
Világ
A háború lezárásáról a magyar fővárosban tárgyalhat a két ország vezetője.
Napi 13 óra (!) munka? Egy európai országban bevezethetik
Világ
Ezután nem gyulladnak görögtüzek a munkavállalóknál.