Ugrás a tartalomra

Újabb robbanások Srí Lankán, kijárási tilalom lépett életbe (Frissítve!)

Létrehozva
A reggeli detonációk után újabb robbanások történtek, az egyik egy szállodában – értesült vasárnap délben az MTI.

Egy nyolcadik robbanás is történt húsvétvasárnap Srí Lankán, ismét a fővárosban, egy északi peremkerületben, az ország kormánya pedig kijárási tilalmat rendelt el azonnal hatállyal, és felfüggesztette a közösségi média működését, de ezekről egyelőre nem lehet tudni többet – jelentették hírügynökségek.

Az újabb robbanás Orugodavatta helységben történt, amely Colombóhoz tartozik. Egyelőre nem tudni, hogy van-e áldozata. A kijárási tilalom helyi idő szerint este 18 (közép-európai idő szerint 14.30) órától 12 óra időtartamra lép életbe – jelentette be a védelmi minisztérium.

Emelkedett a halálos áldozatok száma

Közben a világ vezetői elítélték a merényletsorozatot, amelyben eddig 180-nál többen meghaltak és legalább 450-en megsebesültek. Egyúttal valamennyien együttérzésüket, illetve részvétüket nyilvánították az áldozatoknak és hozzátartozóiknak.

Theresa May brit miniszterelnök Twitter-üzenetében rémisztőnek nevezte a támadásokat, és hangoztatta, hogy a nemzetközi közösségnek össze kell fognia, és el kell érnie, hogy mindenki félelem nélkül gyakorolhassa hitét. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az áldozatokat és a hozzátartozókat együttérzéséről biztosítva azt is jelezte, hogy az Európai Bizottság kész segítséget nyújtani a merényleteket követően szükségessé vált intézkedésekhez és munkálatokhoz.

Frank-Walter Steinmeier német államfő gyáva terrortámadásoknak nevezte a merényleteket. Angela Merkel kancellár szóvivője útján azt emelte ki: a terrorizmus, a vallási alapú gyűlölet és intolerancia soha nem győzedelmeskedhet. Sebastian Kurz osztrák kancellár körmönfont terrortámadásnak minősítette a robbantásokat, elítélte azokat, és aggodalmát fejezte ki miattuk.

Muszlim országok vezetői is elítélték a robbantásokat

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Srí Lanka-i államfőnek küldött táviratában cinikus és kegyetlen cselekedetnek nevezte a merényleteket. Leszögezte, hogy Moszkva megbízható partnere marad Colombónak a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben.

Reuven Rivlin izraeli elnök förtelmes bűncselekményként említette a terrorsorozatot. A zsidó állam feje úgy fogalmazott, hogy „bármely vallás elleni támadás mindegyikünk elleni támadás”. Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke szintén elítélő nyilatkozatot adott ki.

Recep Tayyip Erdogan török elnök az egész emberiség elleni támadásnak nevezte a történteket. Elítélte a merényleteket az afgán elnök, az indiai miniszterelnök, valamint a bahreini, a katari külügyminisztérium és az Egyesült Arab Emírségek kormányzata is.

Korábban írtuk:

A reggeli támadásokat a fővárosban, Colombóban, illetve annak környékén lévő szállodáknál, templomoknál követték el, a hotelek között belvárosi ötcsillagosok is vannak. A katolikus templomokban általában sok hívő volt a húsvétvasárnapi mise miatt.

Kép
Fotó: MTI/AP/Eranga Jayawardena

Colombóban a Szent Antalról elnevezett templomot érte támadás. A két vidéki közül az egyik a fővárostól 30 kilométerrel északra lévő Negombo város Katuvapitijai Szent Sebestyén-temploma volt, a másik pedig a 250 kilométerrel keletre lévő Batticsaola városban van.

Az egyik colombói szálloda, ahol robbanás történt, a miniszterelnöki hivatalhoz közel lévő Cinnamon Grand Hotel – közölte a szálló egyik tisztségviselője. A pokolgépet az étteremben helyezték el.

Egyelőre semmilyen szervezet nem jelentkezett elkövetőként. Ranil Vikremeszinghe miniszterelnök összehívta az ország biztonsági tanácsát.

Kép

A 21 millió lakosú Srí Lanka 70 százaléka buddhista vallású, 12 százalék hindu, 10 százalék muzulmán, és 7 százalék, vagyis mintegy 1,2 millió lakos katolikus. A katolikusoknak sokak szerint hídszerepük van, mert a többségben lévő szingalézek és a kisebbségben lévő tamilok között is vannak ilyen vallásúak. Bizonyos katolikusokat azonban rossz szemmel néznek többen, mert támogatják, hogy a nemzetközi közösség vizsgálja ki: a Srí Lanka-i hadsereg tagjai milyen háborús bűnöket követtek el a tamilok ellen az 1972 és 2009 közötti polgárháborúban. Az ENSZ szerint a polgárháborúnak 80-100 ezer áldozata volt.

A polgárháború vége óta nem volt jelentősebb támadás vagy terrormerénylet az országban.

II. János Pál pápa 1995-ben, Ferenc pápa pedig 2015-ben tett látogatást Srí Lankán.

Ez is érdekelhet

Robbanás történt egy tömbházban Bukarestben. Maszol.ro
Halálos áldozatokkal járó súlyos gázrobbanás szakította ki egy bukaresti panelház falait
VilágBulvárHavaria
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
Trump-Putyin találkozó Budapesten
Világ
A háború lezárásáról a magyar fővárosban tárgyalhat a két ország vezetője.
Napi 13 óra (!) munka? Egy európai országban bevezethetik
Világ
Ezután nem gyulladnak görögtüzek a munkavállalóknál.