Ugrás a tartalomra

Megszakadt a webkapcsolat az orosz felsőházban az internet stabil működtetéséről szóló törvénytervezet megszavazásának napján

Létrehozva
Műszaki hiba miatt megszakadt az áramellátás és a webkapcsolat az orosz parlament felsőházában hétfőn, annak a törvénynek a megszavazásának napján, amely az előterjesztők szerint azt szándékozik biztosítani, hogy az orosz internet a világhálóról történő lekapcsolása esetén is stabilan és önállóan működhessen.
Kép
Forrás: agora-parl.org

A törvényhozás felső kamarája végül húsz perc késéssel kezdte meg ülését. A szenátus százötvenegy támogató és négy elutasító szavazat, valamint egy tartózkodás mellett elfogadta a jogszabály tervezetét, amely bírálói szerint indokolatlan kormányzati ellenőrzést biztosít a webhasználat felett.

A törvényt az előterjesztők indoklása szerint azért kellett elfogadni, mert az Egyesült Államok kiberbiztonsági doktrínája a kibertérben végrehajtandó támadó műveletekkel számol, és mások mellett Oroszországot is fenyegető tényezőként nevezi meg. A jogszabály a tervek szerint javarészt november 1-jén lép majd hatályba, kivéve a kriptográfiai információvédelemre és a nemzeti domainnév-rendszerre vonatkozó rendelkezéseket, amelyek 2021 januárjától lépnek majd érvénybe. 

A jogszabály olyan infrastruktúra létrehozását kezdeményezi, amely "szavatolja az orosz internetes erőforrások működését abban az esetben, ha lehetetlenné válik az orosz távközlési szolgáltatók kapcsolódása az internethálózat külföldi gyökérszervereihez". A dokumentum egyebek között rögzíti a forgalomirányítás szabályait, valamint azt, hogy miként kell érvényt szerezni nekik. 

Ha az orosz kormány úgy ítéli meg, hogy az internet országon belüli stabilitása veszélyeztetett, akkor a tömegtájékoztatás- és távközlésügyi hatóság (Roszkomnadzor) központi ellenőrzést vezethet be az általános felhasználású hálózatban, és intézkedéseket foganatosíthat majd a fenyegetések elhárítása érdekében. A "rendkívüli" helyzetekben a Roszkomnadzor lesz felelős a szolgáltatások elérhetőségéért és a szolgáltatók tevékenységének összehangolásáért.

A törvénytervezet értelmében az állami szervek és vállalatok informatikai rendszereinek kódolással biztosítanak majd pótlólagos védelmet. A szolgáltatókat mentesíteni fogják a tiltott tartalmakat közlő oldalakhoz való hozzáférés kötelezettségétől, ha a fenyegetések elhárítását szolgáló eszközöket fognak alkalmazni, a kormány által meghatározott módon. Ezen berendezések üzembiztos működéséért a Roszkomnadzor felel majd.

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök egyébként március végén azt állította, hogy Oroszország nem fogja követni Kína példáját a világháló rá eső szegmensének szabályozásában. A kormányfő emlékeztetett rá: az internet történelmileg úgy alakult ki, hogy működését jelentős mértékben az Egyesült Államok, nem pedig nemzetközi szerződések határozzák meg. "Ezért meg kell védelmeznünk az érdekeinket, nem azért, hogy mi valamit lekapcsoljunk, hanem hogy bennünket ne kapcsoljanak le" - mondta Medvegyev. 

A törvény hatályba lépéséhez már csak Vlagyimir Putyin elnök aláírása szükséges.

Ez is érdekelhet

Leó pápa Úrnapján: a vallásosság ne a múlt emléke legyen
VilágEgyház
A vallásosság ne a múlt emléke legyen, hanem a hit iskolája, amelyből ma is erőt meríthetünk - hangsúlyozta XIV. Leó pápa vasárnap Madridban, mintegy egymillió ember előtt tartott szabadtéri úrnapi szentmisén.
Üres Trump Béketanácsának pénzügyi alapja
Világ
Üres a Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére létrejött Béketanács hivatalos pénzügyi alapja, és a szerveződés jogi és politikai bizonytalanságok miatt nem tud hozzákezdeni fő céljának, a Gázai övezet újjáépítésének megvalósításához – írta szerdán a Financial Times.
Elítélte az újabb Kijev elleni támadást a magyar külügyminiszter
VilágBelföld
A Kijev elleni orosz támadás újabb borzalmas emlékeztető a háború áldozataira – fogalmazott Orbán Anita.
Itt a vb dala, a Dai Dai
VilágSport
A torna felvezetéséhez megjelent a vb hivatalos videóklipje is, amelyben a kolumbiai világsztár, Shakira énekel.