Ugrás a tartalomra

Továbbra is elmaradnak a misék Srí Lankán

Létrehozva
A biztonsági helyzetre való tekintettel a főváros érseke úgy döntött, hogy nem tartanak miséket vasárnap Srí Lankán – közölte csütörtökön Edmund Tillakaratne atya, a colombói katolikus egyházmegye szóvivője.
Kép
Fotó: MTI/EPA/Arsad Arbab

A szigetországban második hete nem tartanak nyilvános misét a katolikus templomokban, a hatóságok pedig a muszlimoktól is azt kérték, hogy a pénteki közösségi imát az otthonaikban végezzék.

Malcolm Randzsit, Colombo érseke múlt vasárnap otthonának kápolnájában mutatott be misét, a klérus és az ország vezetőinek a jelenlétében. Az eseményt a televízió élőben közvetítette.

Az április 21-i merényletek után az egyház részéről már jelezték, hogy további értesítésig az ország katolikus templomai zárva tartanak.

Szerdán a rendőrség nyilvánosságra hozta a terrortámadásokat elkövető kilenc öngyilkos merénylő nevét és fotóját, köztük a támadásokért felelős szervezet, a Nemzeti Tauhíd Dzsamáat (NTJ) vezetőjéét, Mohamed Zahrán Hásimét is, aki szintén az elkövetők között volt. Közzétették az egyik terrorista várandós feleségének a nevét és fotóját is, aki a merényleteket követő házkutatás során robbantotta fel magát, meggyilkolva három gyereket és további három rendőrt is.

Kedden a kormány egyik minisztere hírszerzési információkra hivatkozva nem zárta ki újabb merényletek lehetőségét sem, amelyek akár kormánytagokat is célkeresztbe vehetnek.

Ez is érdekelhet

Dániában játszanak
VilágSport
A magyar serdülő jégkorong válogatott huszonármas kerettel utazott el az aalborgi tornára.
ORFK: fejlesztik a magyar-szerb határ elektronikus védelmét
Világ
Fejleszti a magyar-szerb határszakasz elektronikus védelmét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Európai Unió támogatásával; az új rendszer az illegális bevándorlás visszaszorításához is hozzájárul - írta az ORFK a police.hu oldalon szerdán.
Augusztustól szigorodnak a termékcsomagolási előírások
VilágBelföldGazdaságEgészségKörnyezet
A rendelkezés a környezetvédelem szempontjait veszi figyelembe, és minden egyes élelmiszerre vonatkozik majd.
XIV. Leó pápa április 11-re imavirrasztást hirdetett meg a békéért
VilágEgyház
A szentatya húsvétvasárnapi beszédében bejelentette, hogy április 11-re imavirrasztást hirdet meg a békéért.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.