Ugrás a tartalomra

Szerdán, szűk családi körben temetik Niki Laudát

Létrehozva
A szertartást vezető lelkész arról tájékoztatta pénteken az osztrák hírügynökséget, hogy a legendás pilótát versenyruhában helyezik örök nyugalomra, a koporsóba pedig bukósisakját is elhelyezik. Toni Faber hozzátette, jövő szerdán a bécsi Stephansdomban nyilvános megemlékezést, majd zártabb körű gyászmisét is tartanak.
Kép

Szerda reggeltől délig a rajongók és szurkolók vehetnek végső búcsút az egykori versenyzőtől a babérral díszített zárt koporsónál, amelynek tetején Lauda bukósisakja lesz látható. A lelkész közlése szerint a gyászmise 13 órakor kezdődik, erre több mint 300 díszvendéget várnak.

Televíziós közvetítés nem lesz, ahogyan a fotó- és videofelvételek készítése is tilos.

Faber szerint Lauda kedvenc dalai is felcsendülnek majd a ceremónián, és két-három rövid beszédre is sor kerül, de a díszvendégek névsora egyelőre nem ismert. A gyászmisét követően, röviddel 14 óra után kísérik utolsó útjára Laudát, de azt nem hozták nyilvánosságra, hogy a legendás versenyzőt hol helyezik örök nyugalomra.

Kép

Niki Laudán tavaly hajtottak végre életmentő tüdőátültetést, felépülése elhúzódott, s januárban rövid ideig influenzás megbetegedéssel néhány napot ismét kórházban töltött. A 70 esztendős sportembert hétfőn családja körében érte a halál.

Ez is érdekelhet

Már 231 ezer levélszavazatot leadtak a választópolgárok
Világ
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 231 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) péntek reggeli adatai szerint.
Dániában játszanak
VilágSport
A magyar serdülő jégkorong válogatott huszonármas kerettel utazott el az aalborgi tornára.
ORFK: fejlesztik a magyar-szerb határ elektronikus védelmét
Világ
Fejleszti a magyar-szerb határszakasz elektronikus védelmét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Európai Unió támogatásával; az új rendszer az illegális bevándorlás visszaszorításához is hozzájárul - írta az ORFK a police.hu oldalon szerdán.
Augusztustól szigorodnak a termékcsomagolási előírások
VilágBelföldGazdaságEgészségKörnyezet
A rendelkezés a környezetvédelem szempontjait veszi figyelembe, és minden egyes élelmiszerre vonatkozik majd.