Ugrás a tartalomra

Megnyíltak a szavazókörök Romániában, ahol népszavazást is tartanak

Létrehozva
Helyi idő szerint 7 (magyar idő szerint 6) órakor Romániában is kinyitottak a szavazókörök, amelyekben vasárnap egyszerre bonyolítják le az európai parlamenti (EP-) választást és az államfő által igazságügyi témákban kiírt népszavazást.

Országszerte 18 730 szavazóhelyiségbe várják a romániai állandó lakhellyel rendelkező több mint 18 millió 250 ezer román, illetve a Romániában élő több mint 50 ezer uniós állampolgárt, hogy megválasszák azt a 32 EP-képviselőt, akit Románia küldhet a brüsszeli testületbe.

A szavazókörzetekben először beszkennelik a voksolásra jelentkezők személyazonossági iratát, majd a választási informatikai rendszer a személyi szám alapján helyben ellenőrzi: jogosult-e az illető voksolni, a megfelelő szavazókörnél jelentkezett-e, nem szavazott-e már másutt. A 2016-os választásokra bevezetett informatikai rendszer a többszöri voksolás kiküszöbölését szolgálja, és lehetővé teszi a részvétel valós idejű követését.

 A román állampolgárok egy szavazófüzetet és két szavazólapot kapnak. 

A füzet lapjain az EP-választásokon induló 13 politikai alakulat jelöltlistája és három független jelölt neve szerepel, közülük kell pecsételéssel választani. 

A referendumon feltett két kérdés külön-külön szavazólapon szerepel, amelyekre igennel vagy nemmel lehet voksolni. A referendum akkor lesz érvényes ha a romániai állandó lakhellyel rendelkező román választók legalább 30 százaléka (több mint 5 millió 480 ezer ember) leadja voksát, és akkor lesz eredményes, ha legalább 25 százalékuk (legalább 4 millió 567 ezer ember) azonos módon szavaz.

A Romániába előzetesen átjelentkezett külföldi uniós polgárok csak az EP-választáson vehetnek részt. A román külügyminisztérium 441 szavazókört rendezett be a külképviseleteken, ahova a szavazásra és a referendumon való részvételre jogosult külföldön élő román állampolgárokat várják.

A román szavazókörök mindenütt helyi idő szerint 7 és 21 óra között tartanak nyitva.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.