Ugrás a tartalomra

Hetvenezren maradtak áram nélkül New Yorkban

Létrehozva
Mintegy hetvenezer ember maradt áram nélkül szombat este az egyesült államokbeli New Yorkban, ahol leállt, illetve akadozott a metró közlekedés, továbbá emberek ragadtak a liftekben. Nem működtek a forgalmi jelzőlámpák sem, ami a felszíni közlekedést nehezítette.

A BBC beszámolója szerint a Con Edison helyi elektromos művek azt közölte, hogy egy transzformátorállomás volt az áramkimaradás oka a város 64. utcájában, amely Manhattan negyed középső és felső nyugati részében jelentett gondot. Később az érintett hat körzetből ötben visszatért az áram.

A Con Edison tájékoztatása szerint a keletkezett műszaki hibában nem játszott szerepet, hogy a nagy melegben megnövekedett az elektromos hálózat terhelése. Bill de Blasio, New York polgármestere Twitter-üzenetében azt írta, hogy műszaki hiba miatt borult sötétségbe a város.

Az egyik emlékezetes áramkimaradás New Yorkban 1977-ben volt, amikor a sötétséget kihasználva nagyon sok betörés és gyújtogatás történt. Huszonhat évvel később, 2003 augusztusában is volt egy jelentősebb áramkimaradás az amerikai nagyvárosban.

Ez is érdekelhet

Kínai autómárka az F1-ben?
VilágSport
Az F1-gyel kacérkodik a legnagyobb kínai autógyártó.
A világ minden táján regisztráltak a levélben szavazásra
VilágBelföld
Már csak egy hétig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg mintegy 476 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.
Marco Rubio: a katonai művelet az iráni rakéta- és haditengerészeti képességek megsemmisítéséig tart
Világ
Az Egyesült Államok Irán elleni katonai művelete Teherán rakéta- és haditengerészeti képességeinek megsemmisítéséig tart – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter hétfőn.
Érdemes még a héten tankolni: erősen emelkedhetnek az árak
VilágGazdaság
Akár már a jövő héten jelentősen drágulhat a benzin.