Ugrás a tartalomra

Megszületett az ukrán parlamenti választás végeredménye

Létrehozva
Az ukrán Központi Választási Bizottság (CVK) feldolgozta péntekre a múlt vasárnap tartott előrehozott parlamenti választásokon leadott szavazatok száz százalékát, s eszerint a Volodmir Zelenszkij elnök mögött álló Nép Szolgája (Szluha Narodu) párt 43,16 százalékkal nyert a listájára leadott voksok alapján, továbbá 130 egyéni körzetben.
Kép
Forrás: index.hu

Az elnök pártjának az Ukrajinszka Pravda hírportál számításai szerint ez összesen 254 képviselői helyet jelent a 450 fős törvényhozásban, azaz kényelmes többséget. 

A CVK honlapján közzétett, nem hivatalos végeredmény szerint második helyen végzett a Moszkva-barát politikusokból álló, Viktor Medvedcsuk által irányított Ellenzéki Platform – Életért párt 13,05 százalékkal és hat egyéni körzetben győztes jelölttel, ami 43 mandátumra elegendő. 

A harmadik Julija Timosenko volt kormányfő Haza (Batykivscsina) pártja lett 8,18, a negyedik pedig a Petro Porosenko volt elnök vezette Európai Szolidaritás 8,10 százalékkal. Mindkét pártnak két-két egyéni jelöltje jutott be, így Timosenkóék 26, Porosenkóék 25 helyet kapnak a parlamentben.

Az ötödik és egyben utolsó bejutó párt, a Szvjatoszlav Vakarcsuk rockénekes vezette Hang (Holosz) 5,82 százalékkal és három egyéni körzetben győztes képviselővel, ami 20 mandátumra elegendő. Ezen felül a többi párt képviseletében egyéni jelöltként 10 személy, független jelöltként pedig 46 ember került be a törvényhozásba.

Ukrajnában vegyes parlamenti választási rendszer van, a képviselők egyéni körzetekből és pártlistákról kerülnek a 450 tagú törvényhozásba. Mivel az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félszigeten és a szakadár ellenőrzés alatti Donyec-medencei területeken nem tarthatták meg a választást, 26 hely betöltetlen marad. A parlamenti többséghez ennek ellenére 226 mandátum szükséges, és ennyi szavazat kell, hogy egy indítvány elfogadottnak minősüljön. Kétszázhuszonöt képviselő kap mandátumot azoknak a pártoknak a listájáról, amelyek átlépték az öt százalékos küszöböt a pártra leadott szavazatok százalékos arányában, 199 helyet pedig a választási körzetekben győztes egyéni jelöltek foglalnak el.

Ez is érdekelhet

Kínai autómárka az F1-ben?
VilágSport
Az F1-gyel kacérkodik a legnagyobb kínai autógyártó.
A világ minden táján regisztráltak a levélben szavazásra
VilágBelföld
Már csak egy hétig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg mintegy 476 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.
Marco Rubio: a katonai művelet az iráni rakéta- és haditengerészeti képességek megsemmisítéséig tart
Világ
Az Egyesült Államok Irán elleni katonai művelete Teherán rakéta- és haditengerészeti képességeinek megsemmisítéséig tart – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter hétfőn.
Érdemes még a héten tankolni: erősen emelkedhetnek az árak
VilágGazdaság
Akár már a jövő héten jelentősen drágulhat a benzin.