Ugrás a tartalomra

Másodszorra sikerült a francia légdeszkásnak

Létrehozva
Sikerült másodszori próbálkozásra Franky Zapata francia feltalálónak átrepülnie a La Manche-csatornán saját készítésű hoverboardjával – jelentették hírügynökségek.
Kép
MTI/AP/Michel Spingler

A 40 éves férfi vasárnap reggel szállt fel a francia Sangatte-ból öt kis sugárhajtású hajtóművel felszerelt „légdeszkáján” állva, az út felénél kerozinnal utánatöltötte az üzemanyagtartályát, és nagyjából húsz perccel az indulás után – 36 kilométeres utat megtéve – biztonságosan landolt a La Manche-csatorna túloldalán, a Dover melletti Saint Margeret’s Bay partján. Zapata szerint a légdeszka óránkénti 160-170 kilométeres sebességgel száguldott a csatorna felett.

„Az utolsó öt-hat kilométert valóban élveztem… Hogy ezt történelmi esemény-e vagy sem, nem én döntöm el, majd az idő megmondja. Három éve építettünk egy gépet… és most átkeltünk a csatornán. Ez őrület!” – mondta megérkezése után Zapata, örömkönnyekkel küszködve.

A hírügynökségek által „repülő embernek” becézett Zapata július 25-én is tett egy kísérletet erre, de amikor a tankoláshoz le akart szállni az őt váró hajó fedélzetére, a tengerbe esett. Gyorsan kihalászták, nem sérült meg, de „nagyon bosszús volt” – mondta csapatának egy tagja.

A Guinness 2016-ban hitelesítette Zapata világrekordját, akkor majdnem 2,3 kilométert tett meg a repülő deszkán, megdöntve a korábbi 275,9 méteres csúcsot.

A Flyboard Air a feltaláló szerint 150 méteres magasságig tud emelkedni és óránként 140 kilométert tesz meg.

Ez is érdekelhet

Robbanás történt egy tömbházban Bukarestben. Maszol.ro
Halálos áldozatokkal járó súlyos gázrobbanás szakította ki egy bukaresti panelház falait
VilágBulvárHavaria
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
Trump-Putyin találkozó Budapesten
Világ
A háború lezárásáról a magyar fővárosban tárgyalhat a két ország vezetője.
Napi 13 óra (!) munka? Egy európai országban bevezethetik
Világ
Ezután nem gyulladnak görögtüzek a munkavállalóknál.