Ugrás a tartalomra

Szabadon engedték mind az öt embert, aki kapcsolatban állt a párizsi késelővel

Létrehozva
A francia rendőrség elengedte mind az öt embert, akit azért vettek őrizetbe a hét elején, mert kapcsolatban álltak a négy kollégáját leszúró iszlamista rendőrrel - közölték csütörtökön rendőrségi források. Egyikük ellen sem indult eljárás.
Kép
Képünk csak illusztráció Forrás: thelocal.fr

A letartóztatások hétfőn korán reggel történtek a Párizshoz közeli Val d'Oise megyében. A hatóságok azt vizsgálták, hogy az elkövető magányos ámokfutóként cselekedett-e saját radikalizációja következményeként, vagy pedig voltak esetleg cinkosai, illetve olyan személyek, akik inspirálták őt.

Két embert már kedd este szabadon engedtek, köztük a támadó lakhelyén, a Párizshoz közeli Gonesse településen található imaház imámját, akit radikalizáció miatt nyilván tartanak a titkosszolgálatok. A további három ember őrizetbe vételét szerda este oldották fel a hatóságok. 

A 45 éves támadó, Mickael Harpon informatikus 2003 óta dolgozott a rendőrség hírszerzési igazgatóságán, és konyhakésekkel gyilkolta meg október elején négy kollégáját, három rendőrt és egy civil alkalmazottat a párizsi rendőr-főkapitányságon. A támadót a helyszínen agyonlőtték.

Harpon 2008-ban tért át az iszlám hitre. Az első vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a környezete tudta róla, hogy egyetértett a muzulmán vallás nevében elkövetett egyes bűntettekkel, azt állította, hogy "megérti" a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége ellen 2015 januárban elkövetett, 12 halálos áldozatot követelő dzsihadista támadás elkövetőit, valamint a szélsőséges szalafista mozgalomhoz tartozó emberekkel tartott kapcsolatot.

Ez is érdekelhet

Chuck Norris
Felfoghatatlan: Chuck Norris elvesztette az utolsó csatát
Világ
A hírt a családja közölte.
Kínai autómárka az F1-ben?
VilágSport
Az F1-gyel kacérkodik a legnagyobb kínai autógyártó.
A világ minden táján regisztráltak a levélben szavazásra
VilágBelföld
Már csak egy hétig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg mintegy 476 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.
Marco Rubio: a katonai művelet az iráni rakéta- és haditengerészeti képességek megsemmisítéséig tart
Világ
Az Egyesült Államok Irán elleni katonai művelete Teherán rakéta- és haditengerészeti képességeinek megsemmisítéséig tart – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter hétfőn.