Ugrás a tartalomra

Eltűnt magyar turisták után kutatnak a mallorcai hatóságok

Létrehozva
Eltűnt magyar turisták után kutatnak nagy erőkkel a mallorcai hatóságok - jelentette a Diario de Mallorca helyi lap a hétvégén.

Az újság információi szerint a sziget délkeleti részén fekvő Cala d'Or üdülőhely egyik hoteléből jelentették, hogy két szállóvendégüket napok óta nem látták. Noha a helyi hatóságok hivatalosan nem erősítették meg az eltűntek személyazonosságát, a lap szerint egy magyar testvérpárról, egy 18 éves fiatal férfiról és egy 30 éves nőről van szó.

A bejelentés két nappal azután érkezett, hogy szemtanúk látták, amint a viharos időben egy óriási hullám a tengerbe sodort két embert. A személyleírások alapján a hatóságok nem tartják kizárhatónak, hogy a magyar turisták voltak.

A hatóságok szerda óta kutatnak az elsodort két ember után, a keresésben részt vesznek a vízi mentők járőrhajói, búvárok, a csendőrség helikoptere, a partszakaszt pedig önkéntesek vizsgálják át újra és újra, mindeddig eredménytelenül.

A Baleár-szigeteken és Katalóniában szerdán özönvízszerű esőzések voltak. Ketten meghaltak, hat embert pedig azóta eltűntként tartanak nyilván.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.