Ugrás a tartalomra

Rekordösszegért árvereztek el egy Pokémon-kártyát

Létrehozva
Az 1998-ban készült rendkívül ritka Pokémon-kártya új világrekordot jelentő 152 000 fontért (58,1 millió forint) kelt el.
Kép
Forrás: twitter

A Pikachut ábrázoló limitált kiadású hologramos kártya egy aukción került eladásra. A világrekordot jelentő összeg sokak számára megdöbbentő lehet, hiszen egy csomag Pokémon-kártyát általában kevesebb mint kétezer forintért értékesítenek – írja a The Sun.

Habár az 1998-ban egy rajzverseny díjazásaként korlátozott számban kiadott kártya eredeti neve Rajzoló Pokémon, a rajongók körében Rajzoló Pikachu néven terjedt el, mivel a rajta látható képen a sárga-fekete, elektromos típusú Pokémont tollal a kezében ábrázolja.

A kártyából mindössze 39 példányt adtak ki, és a tény, hogy eredetileg egy verseny díja volt, még ritkábbá teszi. Az aukciós oldalon azt írják róla: Nem ismeretes, hogy pontosan hány példány maradt belőle, és csak 10 PSA-hitelesített kártya van nyilvántartásban, ami azért fontos, mert sok hamisítvány található a piacon. Ezt a kiegészítőt az egyéni Pokémon-kártyák közül a legritkábbnak tekintik.

„Ez az egyetlen kártya a hosszú ideig működő, gyűjthető kártyajáték-sorozatban, amelynek a tetején a Rajzoló felirat, a jobb alsó sarkában pedig egy toll szimbólum található. A kártyát Atsuko Nishida készítette” – teszi hozzá az oldal.

A Rajzoló Pikachut a múlt héten egy New York-i aukción értékesítették, így már hivatalosan is a világ legdrágább Pokémon kártyája.

A korábbi rekordot egy másik Rajzoló Pikachu-kártya tartotta, melyet 2013-ban mintegy 78 ezer fontért (29,8 millió forint) értékesítettek az eBay-en.

Kép
Forrás: hirado.hu

Bár a Pokémon-kártyák között egyeduralkodó, a gyűjtői világban még messze van a csúcs a rajzoló Pikachu számára. Az új rekordösszeggel ugyan a catawiki aukciós oldal rangsora szerint az 1986-87-es Michael Jordan kosárlabdázót ábrázoló kártyát megelőzve a dobogó második fokára lépett fel, az első helyen álló 1909-11-es Honus Wagner baseballozót ábrázoló kártya jelentősen magasabb összegért váltott tulajdonost.

„A Honus Wagner kártya valójában híresebb, mint maga a sportoló. A minden idők legnagyobb shortstop játékosáról készített alkotás 3,2 millió euróval (1,052 milliárd forint) tartja a rekordot a gyűjtői kártyák körében” – írja az oldal.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.