Ugrás a tartalomra

Százezrek követelték a cseh kormányfő lemondását Prágában

Létrehozva
Andrej Babis cseh miniszterelnök lemondását követelte szombaton Prágában a Millió pillanat a demokráciáért nevű civil társulás szervezte nagygyűlés legalább 200 ezer résztvevője.
Kép
Forrás: e15.cz

A tüntetés szervezői szerint Andrej Babis politikai szerepvállalása összeférhetetlen vállalkozói tevékenységével, ezért vagy meg kellene válnia vagyonától, vagy távoznia kellene a kormány éléről. Mikulás Minár, a Millió pillanat a demokráciáért társulás elnöke közölte: ha Babis az év végéig nem tesz eleget a követeléseknek, akkor január 7-én újabb tiltakozási hullámot indítanak el.

Andrej Babis távozása érdekében a civil társulás aláírásgyűjtést is indított, s a cél legalább egymillió támogató megszerzése. A társulás korábbi, hasonló célú petíciója alá azonban a tervezett egymillió aláírást mindeddig nem sikerült összegyűjteni.

A kormányfő az Agrofert Holding tulajdonosaként Csehország második leggazdagabb embere. Az ellenzék, a civil szféra és a sajtó egy része azzal gyanúsítja, hogy visszaél politikai tisztségével és pozícióját személyes vagyonának gyarapodására használja. Bírálják azt is, hogy Babis a rendszerváltás előtt tagja volt a kommunista pártnak, és állítólag együttműködött az állambiztonsági szolgálattal.

Babis a vádakat elutasítja, és ismételten azt állítja: nem áll fenn összeférhetetlenség, mert cégeit, az Agrofert Holdingot 2017 februárjában a hatályos törvény értelmében már vagyonkezelő alapokba helyezte.

A szervezők mintegy 300 ezerre, a rendőrség pedig 200 ezerre becsülte a Letná téri tüntetés résztvevőinek számát. Az 1989-es rendszerváltás óta ez volt az egyik legnagyobb kormányellenes megmozdulás Csehországban.

"Harminc éve szabadságban és demokráciában élünk, az embereknek joguk van a véleménynyilvánításhoz, ezt senki sem tiltja nekik" - mondta Babis még a tüntetés előtt újságíróknak. Leszögezte: Csehországban szabad választásokat tartanak, s a kormány a választási eredmények alapján jön létre. Bírálóinak azt javasolta, méressék meg magukat a következő szabad választásokon.

Benjamin Roll, a Millió pillanat a demokráciáért alelnöke kijelentette: tiltakozásuk nem a választási eredmények, hanem azon politikusok ellen irányul, akik visszaélnek a választásokon megszerzett hatalmukkal.

A cseh közszolgálati televízió által egyenes adásban közvetített tüntetésen elhangzott további követelés az volt, hogy távozzon tisztségéből Marie Benesová igazságügyi miniszter. Benesovát azzal gyanúsítják, hogy szükség esetén kész lenne leállítani a Babis ellen folyó eljárásokat. A harmadik követelés, hogy erősítsék meg a bíróságok, az ügyészség és a közmédia függetlenségét. A tüntetésen elfogadott nyilatkozat ugyanakkor felszólította az ellenzéki jobboldali pártokat, hogy a demokrácia védelme érdekében fogjanak össze és legyenek aktívabbak.

A Letná téri tüntetésen és a közszolgálati hírtelevízióban elhangzott beszédekben többször is elhangzott: nem szabad megengedni, hogy náluk is a magyarországihoz vagy a lengyelországihoz hasonló helyzet alakuljon ki. A prágai megmozdulás résztvevői szerint a kormányzat mindkét országban megsérti a demokrácia szabályait.

Ez is érdekelhet

Chuck Norris
Felfoghatatlan: Chuck Norris elvesztette az utolsó csatát
Világ
A hírt a családja közölte.
Kínai autómárka az F1-ben?
VilágSport
Az F1-gyel kacérkodik a legnagyobb kínai autógyártó.
A világ minden táján regisztráltak a levélben szavazásra
VilágBelföld
Már csak egy hétig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg mintegy 476 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.
Marco Rubio: a katonai művelet az iráni rakéta- és haditengerészeti képességek megsemmisítéséig tart
Világ
Az Egyesült Államok Irán elleni katonai művelete Teherán rakéta- és haditengerészeti képességeinek megsemmisítéséig tart – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter hétfőn.