Ugrás a tartalomra

A NATO súlyos árat fizethet a korai csapatkivonásért Afganisztánból

Létrehozva
A NATO súlyos árat fizethet azért, ha túl korán vonja ki csapatait Afganisztánból. Fennáll ugyanis a kockázata, hogy az ország ismét a terroristák menedékévé válik, helyszínt biztosítva a szövetségesek elleni támadások megtervezéséhez és megszervezéséhez - figyelmeztetett a NATO főtitkára kedden kiadott közleményében.

Jens Stoltenberg azt közölte: nehéz döntés előtt áll a katonai szövetség, ugyanis egyetlen tagország sem akar a szükségesnél tovább az ázsiai országban maradni.

Kiemelte, a NATO csaknem 20 éves afganisztáni jelenlétét követően azonban a túl korai, vagy az összehangoltság elmaradásával végzett csapatkivonás ára nagyon magas lehet. A főtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, miután kiszorult Szíriából és Irakból, Afganisztánban éledhet újjá.

A februárban megkötött, az amerikai csapatok kivonását előirányzó amerikai-tálib megállapodásra utalva Stoltenberg azt mondta, az amerikai katonák számának csökkentése mellett a NATO folytatja az afgán biztonsági erők képzésére és a tanácsadásra fókuszáló munkáját. Hozzátette, a szövetség elkötelezett a katonai misszió finanszírozásának fenntartása mellett 2024-ig.

"Együtt mentünk Afganisztánba. És amikor itt az ideje, összehangoltan és rendezetten kell távoznunk onnan. Számítok arra, hogy az összes NATO-szövetséges teljesíti ezt az elkötelezettséget saját biztonságunk érdekében" - fogalmazott.

A CNN amerikai hírtelevízió és a The New York Times című lap hétfői beszámolója szerint az amerikai védelmi minisztérium utasítást kapott, hogy készítse elő 2000 katona Afganisztánból és 500 katona Irakból való kivonását, amit végrehajtanának még mielőtt január 20-án lejár Donald Trump elnöki mandátuma. A lépéssel mindkét országban mintegy 2500 amerikai katona maradna.

Az afgán kormány és a tálibok béketárgyalásai jelenleg zajlanak Washington és a lázadók megállapodása alapján, amelyben a lázadók az amerikai csapatok 2021 közepéig való kivonását szabták feltételül.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.