Ugrás a tartalomra

Ukrajnában 14 ezer fölé emelkedett az új betegek száma

Létrehozva
Tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, csütörtökre megint csaknem 14,5 ezer új beteget jegyeztek fel egy nap alatt, viszont egymást követő második napon ismét többen gyógyultak meg, mint ahányan megfertőződtek.

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napon 14 496 esettel 772 760-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig újabb 243 áldozattal 12 960-ra. Eddig 384 426-an gyógyultak meg, közülük szerdán több mint 15 ezren, így az aktív betegek száma most több mint ezerrel 375 374-re csökkent. A legtöbb új beteget, 1364-et ismét az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban jegyezték fel előző nap, velük együtt az eddig igazolt fertőzöttek száma Kijevben meghaladta a 75 ezret, az elhunytaké pedig 30-cal 1369-re nőtt.

 Az elmúlt napon 1739 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter rámutatott, hogy a fertőzés terjedésének dinamikája némileg lassabb most, mint az előző héten volt, és szerinte ez az úgynevezett hétvégi karantén eredménye. A decemberre már megszüntetett szabályozás november utolsó három hétvégéjén volt érvényben, szombaton és vasárnap az élelmiszerboltokon, a gyógyszertárakon és a közösségi közlekedéseken kívül semmi sem működhetett.

Az RBK-Ukrajina hírportálnak ugyanakkor a kormányban és az elnöki hivatalban lévő, meg nem nevezett források megerősítették, hogy a vezetés fontolgatja a jelenlegi korlátozások további szigorításnak bevezetését január 2-23. között, teljes zárlatban azonban nem gondolkodnak. Ez az egyik munkahipotézis, amely mellett az a fő érv szól, hogy januárban amúgy is jelentősen visszaesik az üzleti aktivitás. Egy korábban nyilvánosságra került elképzelés szerint a szigorításokat hamarabb, már december utolsó napjaiban bevezetheti a kormányzat.
 

Ez is érdekelhet

Magyar Péter Lengyelországban: Európa szíve ma Közép-Európában dobog
VilágBelföld
Az erős közép-európai régió szerepét hangsúlyozta az erős Európa megteremtésében Magyar Péter miniszterelnök szerdán Varsóban, miután tárgyalt lengyel kollégájával, Donald Tuskkal, akit budapesti látogatásra hívott június végére.
Állatok világnapja az Állatkertben
Ma van a veszélyeztetett fajok világnapja
VilágKörnyezet
Ma van a veszélyeztetett fajok világnapja, vigyázzunk a minket körülvevő fajokra - mondta az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.
A háború kitörése óta a legnagyobb orosz támadás folyik Kárpátalján
Világ
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt - mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Országos csúcsot futottak Afrikában
VilágSport
Atlétika: váltó-világbajnokság, Botswana, Gaborone főváros: a diósgyőri Tóth Anna volt a befutó.