Ugrás a tartalomra

Az Egyesült Államok meg akarja újítani együttműködését a NATO-val

Létrehozva
Az Egyesült Államok meg akarja újítani, új életre akarja kelteni a NATO-szövetségesek közötti együttműködést. A szövetség ugyanis döntő fontosságú időszak előtt áll a globális kihívások tekintetében - jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter Brüsszelben, a NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozására érkezve kedden.

"Azért jöttem, hogy kifejezzem az Egyesült Államok szilárd elkötelezettségét a NATO iránt. Az Egyesült Államok újjá kívánja építeni partneri kapcsolatait, elsősorban a NATO-szövetségesekkel. Fel akarjuk éleszteni a szövetséget" - fogalmazott Antony Blinken.

Az amerikai külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a tagállamoknak egyebek mellett számos olyan, biztonságot fenyegető kihívás kezelésében szükséges együttműködniük, amileyn egyebek között a klímaváltozás.

Kijelentette, hogy az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat-2 gázvezeték megépítése ellentétes az Európai Unió érdekeivel, és aláássa az Ukrajna önállóságának és területi egységének védelmét célzó törekvéseket. Elmondta, a találkozó folyamán megbeszélést kíván folytatni erről német kollégájával.

Beszámolt arról is, hogy tájékoztatni fogja kollégáit a NATO afganisztáni missziójának jövőjéről szóló amerikai elképzelések részleteiről. Azt közölte, egy esetleges kivonulás kizárólag a résztvevő tagállamokkal egyeztett módon történhet.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár rövid beszédében kiemelte, hogy a szövetség tagjai előtt álló kihívások között Oroszország destabilizáló magatartása, a folytatódó terrorista fenyegetések, kifinomult kibertámadások, Kína megerősödése és a klímaváltozás biztonságot fenyegető hatásai szerepelnek. Ezekkel a kihívásokkal egyetlen ország, egyetlen kontinens sem képes egyedül megbirkózni. Ez indokolja, hogy miért kell Észak-Amerikának és Európának még szorosabban együttműködnie a NATO keretein belül - mondta.

A tálibok és az Egyesült Államok között tavaly létrejött, az amerikai csapatok kivonását május elsejéig előirányzó megállapodással összefügésben azt mondta: legfontosabb, hogy bármit is tesz a NATO, az közös döntés eredménye legyen. A szövetségesek ugyanis együtt léptek fel Afganisztánban, s amikor az idő eljön, együtt is kell távozniuk onnan - közölte.

Ez is érdekelhet

Chuck Norris
Felfoghatatlan: Chuck Norris elvesztette az utolsó csatát
Világ
A hírt a családja közölte.
Kínai autómárka az F1-ben?
VilágSport
Az F1-gyel kacérkodik a legnagyobb kínai autógyártó.
A világ minden táján regisztráltak a levélben szavazásra
VilágBelföld
Már csak egy hétig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg mintegy 476 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.
Marco Rubio: a katonai művelet az iráni rakéta- és haditengerészeti képességek megsemmisítéséig tart
Világ
Az Egyesült Államok Irán elleni katonai művelete Teherán rakéta- és haditengerészeti képességeinek megsemmisítéséig tart – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter hétfőn.