Ugrás a tartalomra

Járványellenes tüntetés Pozsonyban

Létrehozva
Tüntentők próbáltak bejutni a pozsonyi parlamentbe péntek délelőtt. A szlovák radikális jobboldal a járványügyi intézkedések ellen demonstrált.
Kép

Péntek reggel egy kisebb tömeg jelent meg a pozsonyi parlament, a Nemzeti Tanács épülete előtt, hogy a járványügyi intézkedések ellen tiltakozzon. A résztvevők eleinte csak skandáltak, „fújolták” és „árulózták" az épületbe érkező parlamenti képviselőket, 9 óra után azonban a Denník N tudósítása szerint megpróbáltak az épületbe is bejutni.

A demonstrálókat a szélsőjobboldali ĽSNS (Mi Szlovákiánk Néppárt) elnöke és parlamenti képviselője, Marian Kotleba tartotta lázban.

A politikus azt mondta az embereknek, hogy joguk van bemenni a parlamentbe, ahol éppen arról a törvényjavaslatról készültek szavazni a szlovák honatyák, miszerint ha lesz újabb járványhullám, akkor a boltokat, éttermeket, tömegrendezvényeket csak azok látogathatnák, akik rendelkeznek a szlovák védettségi igazolvánnyal, a GreenPass-szal, vagyis be vannak oltva, átestek a betegségen vagy van negatív tesztjük.

A parlament biztonsági személyzete nem engedte be a tüntetőket a parlamentbe, ezért a főbejárat előtt feszült jelenetek zajlottak, még a képviselők sem tudtak bemenni az épületbe. 

Sajtóinformációk szerint egy rendőrnő meg is sérült az összetűzésben, mert nem viselt semmilyen védőfelszerelést.

Végül a déli órákhoz közeledve a rendfenntartók már könnygázt is bevetettek a tömeg feloszlatása céljából, amire a tüntetők „Gestapo!” skandálással válaszoltak, aztán megérkeztek a rohamrendőrök is. Ők elkezdték kiszorítani a tüntetőket az épület főbejáratától.

Ez is érdekelhet

Két folyóban is túlzott a sókoncentráció a parajdi katasztrófa miatt
VilágHavaria
A Marosban és a Nagy-Küküllőn is a megengedettnél magasabb só értéket mértek, így az ivóvízellátás is veszélybe került a környező településeken.
Összeomlott egy híd Indiában, halálos áldozatok is vannak
VilágHavaria
A katasztrófában legalább ketten meghaltak és többeket elsodort a víz.
Talaj szuperbaktérium
A klímaváltozás miatt szaporodnak a szuperbaktériumok a talajban
VilágTudományKörnyezet
Egy új tanulmány szerint a klímaváltozás fokozza az antibiotikum-rezisztens baktériumok terjedését a talajban, és ennek nagyon komoly veszélyei vannak.
Izrael megtámadta Iránt
Újabb háború - Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését.