Ugrás a tartalomra

Ausztriában megduplázódott az antiszemita túlkapások száma

Létrehozva
Ausztriában 2021 első félévében megduplázódtak az antiszemita túlkapások az előző év hasonló időszakához képest - derül ki a bécsi Izraelita Hitközség (IKG) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséből.

A jelentés szerint a januártól június végéig terjedő időszakban idén 562 ilyen esetet jelentettek, míg tavaly ez a szám 257 volt az első félévben. Az incidensek jelentős többségének hátterében a koronavírus-járvány, illetve a közel-keleti konfliktus áll.

Az antiszemita megnyilvánulások több mint felét (331) sértő magatartásformák, illetve szóbeli gyalázkodások teszik ki. Ezen túlmenően 154 esetben olyan internetes tartalmakat jegyeztek fel, amelyek nyilvános antiszemita szidalmakat, üzeneteket hordoznak. A bejelentett esetek listáján 58 rongálás, 11 fenyegetés és 8 tényleges fizikai bántalmazás szerepel.

Nagy részüket (244) a jelentés szerint szélsőjobboldali politikai indíttatásból követték el, ugyanakkor 71 esetben muzulmán hátteret azonosítottak be. Az utóbbi csoport elkövetői agresszívabb magatartást tanúsítottak, mint szélsőjobboldali társaik.

Baloldali motivációval 100 túlkapást regisztráltak, míg 147 incidenst nem tudtak egyértelműen besorolni.

"Ha az antiszemitizmus ellen nem ott küzdünk, ahol az szavak formájában megjelenik - a villamoson, az iskolában, a stadionban vagy éppen a Facebook-on - akkor a szavak nagyon gyorsan tettekké válhatnak" - jelentette ki Oskar Deutsch, az IKG elnöke. Hozzátette: az Izraelt érintő, illetve a koronavírus-járvánnyal összefüggő antiszemita összeesküvés-elméletek és a holokauszt bagatellizálása ellen össztársadalmilag kell fellépni.

Karl Nehammer belügyminiszter is reagált a frissen publikált adatokra. "Az antiszemitizmus elleni harc része az osztrák identitásnak, és (e harc) országunk történelmi felelőssége is" - jelentette ki a tárcavezető.

Ez is érdekelhet

Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.