Középkori kikötőre bukkantak régészek Nyugat-Franciaországban a vendeé-i kastély térségében folytatott ásatások során.
A feltárt leletek olyan jó állapotban őrződtek meg, hogy a régészcsoport "képes volt azonosítani nagyon pontosan korukat". Találtak a szakemberek nagy számban tölgygerendákat, amelyek a földalatti párás körülmények miatt maradtak fenn igen jó állapotban - mondta Pierre Péfou régész a France Info-nak.
Azonosítottak a szakemberek egy folyópartot és egy csatornát is a feltárások területén. Mivel az Atlanti-óceán néhány kilométernyire van, feltételezik, hogy hajókon és csónakokon szállíthatták az árut és az embereket a kastélyba Angliából és Spanyolországból a 10. és 16. század között.
"Világosan látjuk, hogy köveket hoztak ide a kastély építéséhez négy kilométerről, és könnyebb volt azokat csónakokkal szállítani. Költséghatékony volt és nagy mennyiségű építőanyagot tudtak egy időben szállítani" - mondta Stéphane Angry régész.
Találtak olyan leleteket, amelyek arról tanúskodnak, hogy jelentős volt a borkereskedelem a térségben, csakúgy mint a halkereskedelem.
Középkori kikötőt tártak fel egy francia kastély környékén
Létrehozva
A régészek azt feltételezik, hogy innen szállíthatták az árut és az embereket a kastélyba Angliából és Spanyolországból a 10. és 16. század között.
Ez is érdekelhet
Izrael megtámadta Iránt
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Röpke másfél milliárdért miénk lehet ez a ritka szupersportautó
Lottónyertesek előnyben.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.