Ugrás a tartalomra

Ismét befagyasztotta az üzemanyagárakat a horvát kormány

Létrehozva
A horvát kormány egy hónapra ismét rögzítette az üzemanyagok árát, a mostani rendelet a 95-ös oktánszámú benzinre, valamint a dízelre vonatkozik, a prémium üzemanyagok szabadárasak maradnak - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a hétfői sajtótájékoztatóján.

Az eurosuper 95 árát 11,37 kunában, az eurodízelét 11,29 kunában, az adómentes, úgynevezett kék dízelét, amelyet a mezőgazdászok és a halászok használhatnak korlátozott mennyiségben, 6,50 kunában határozta meg a tárca.    

A rendelet még hétfőn megjelenik és azonnal hatályba lép - közölte Plenkovic, hangsúlyozva, a kormány ezzel meg akarta mutatni, hogy gondot visel állampolgáraira és megélhetésük színvonalára.    

A zágrábi kormány először tavaly október közepén maximalizálta az üzemanyagok árát egy hónapra, majd novemberben további egy hónappal meghosszabbította a rendeletet, de ezt még a lejárta előtt fel is oldotta.

Ez is érdekelhet

Iráni konfliktus - Lezárják a Hormuzi-szorost
Világ
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.