Ugrás a tartalomra

A kétszeres Oscar-díjas amerikai színész gyalog menekült Ukrajnából

Létrehozva
„Két kollégámmal együtt kilométereket gyalogoltunk a csomagjainkkal a lengyel határig, miután az út mellett hagytuk a kocsinkat. A képen látható autók szinte mindegyikében nők és gyerekek utaznak csomagok nélkül, a kocsijuk az egyetlen értékük” - írta Twitteren a Titokzatos folyó főszereplője.
Kép
Forrás: Twitter

A telex.hu írt a sztoriról. Az Oscar-díjas színész dokumentumfilmet forgatott az országban. Még azelőtt érkezett, hogy az orosz csapatok megindultak volna Ukrajna ellen. Sean Penn először novemberben érkezett Ukrajnába, és a háború kitörése előtti napokban is ott volt Kijevben - számol be a portál.

Az ukrán miniszterelnökség korábban közölte, hogy a rendező kifejezetten azért érkezett a fővárosba, hogy „az aktuálisan zajló eseményeket rögzítse, és így a világ megismerhesse az igazságot az orosz invázióról”. „Sean Penn is egy azok közül, akik ma támogatják Ukrajnát. Az országunk hálás neki azért a bátorságért és becsületességért, amit tanúsít” – közölték.

„Két kollégámmal együtt kilométereket gyalogoltunk a csomagjainkkal a lengyel határig, miután az út mellett hagytuk a kocsinkat. A képen látható autók szinte mindegyikében nők és gyerekek utaznak csomagok nélkül, a kocsijuk az egyetlen értékük” – írta a Twitteren Sean Penn.

Ez is érdekelhet

Iráni konfliktus - Lezárják a Hormuzi-szorost
Világ
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.