A szervezet az MTI-hez szombaton elküldött közleményében azt írta: az összegyűlt pénzadományokat az egyesület továbbítja az Ukrán Élelmiszerbankot működtető Kijevi Jótékonysági Alapítványnak.
Tájékoztatásuk szerint az ukrajnai testvérszervezet önkéntesei a háború kitörése óta - esetenként az életük kockáztatásával - több mint 450 ezer kilogramm élelmiszert juttattak el óvóhelyekre, kórházakba, idős embereket, fogyatékkal élőket gondozó intézményekbe. Az Ukrán Élelmiszerbank készletei és utánpótlásai azonban kifogyóban vannak.
Hangsúlyozták: a háborúban nők és gyermekek is életveszélybe kerülnek, áram, víz és élelem nélkül maradnak. Éheznek azok is, akiknek idős koruk vagy fogyatékosságuk miatt esélyük sincs útra kelni. Nekik a túlélést jelenthetik a segélyszállítmányok, az élelmiszer, a víz és a gyógyszerek.
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénzadományokat kér "a háború borzalmainak leginkább kiszolgáltatott civilek" támogatására. A szervezet honlapján, a https://www.elelmiszerbank.hu/ oldalon megtalálhatók az adományozáshoz szükséges információk.
A segélyalapot csütörtökön hozta létre a magyar élelmiszerbank.
A háború kitörése óta a Magyar Élelmiszerbank Egyesület több tucatnyi élelmiszergyártó és -forgalmazó cég felajánlásait, segélyszállítmányait koordinálja Magyarországon. A gyorsan fogyasztható, könnyen szállítható élelmiszereket közvetlenül a menekülteket ellátó segélyszervezetekhez irányítják, mivel az érkezőknek és a továbbutazóknak főleg ilyen termékekre van szükségük. Hálózatot építenek a legalább harminc embert befogadó otthonokból és intézményekből, így több ezer menekültnek tudnak segítséget nyújtani - ismertették.
Az ukránokat segíti a magyar élelmiszerbank
Ez is érdekelhet
Elítélte az újabb Kijev elleni támadást a magyar külügyminiszter
A Kijev elleni orosz támadás újabb borzalmas emlékeztető a háború áldozataira – fogalmazott Orbán Anita.
Itt a vb dala, a Dai Dai
A torna felvezetéséhez megjelent a vb hivatalos videóklipje is, amelyben a kolumbiai világsztár, Shakira énekel.
Magyar Péter Lengyelországban: Európa szíve ma Közép-Európában dobog
Az erős közép-európai régió szerepét hangsúlyozta az erős Európa megteremtésében Magyar Péter miniszterelnök szerdán Varsóban, miután tárgyalt lengyel kollégájával, Donald Tuskkal, akit budapesti látogatásra hívott június végére.
Ma van a veszélyeztetett fajok világnapja
Ma van a veszélyeztetett fajok világnapja, vigyázzunk a minket körülvevő fajokra - mondta az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.