Ugrás a tartalomra

"Ez a háború hiba volt, de Putyin is a harcok befejezésében érdekelt"

Létrehozva
"Vlagyimir Putyin is véget akar vetni az ukrajnai háborúnak, de ez nem olyan egyszerű" – mondta a New York Timesnak adott interjújában Gerhard Schröder volt német szociáldemokrata kancellár, aki az elmúlt években orosz energetikai cégek lobbistájaként dolgozott.
Kép
​ „Szerintem ez a háború hiba volt, és ezt mindig is mondtam” | Fotó: Christoph Soede / DPA/AFP ​

Az ukrajnai háború kitörése óta volt ez az első alkalom, hogy a Putyinnal hosszú évek óta baráti kapcsolatban álló egykori kancellár nyilatkozott. A 78 éves Schröder ismét kijelentette, hogy hajlandó közvetíteni az ukrajnai háborúban. Elmondása szerint ő mindig is a német érdekeket képviselte, megteszi, amit tud, legalább az egyik oldal bízik benne. Schröder szerint a lehető leghamarabb a békés rendezést kell elérni.

„A német iparnak nyersanyagokra van szüksége, amelyekkel Oroszország rendelkezik. Nemcsak az olajról és a gázról van szó, hanem a ritkaföldfémekről is. És ezek olyan nyersanyagok, amelyeket nem lehet olyan könnyen pótolni.”

A volt kancellár márciusban a Kremlben találkozott Putyinnal annál a bizonyos hat méter hosszú asztalnál, amelynél az orosz elnök annak idején Orbán Viktort is fogadta. Schröder Moszkvában beszélt Putyin tanácsadójával, Vlagyimir Medinszkijjel és Roman Abramovics oligarchával is.

Kép
Fotó: infostart.hu (archív)

A Putyinnal folytatott beszélgetése részleteit nem árulta el, erről csak ennyit mondott:

„Annyit mondhatok, hogy Putyin a háború befejezésében érdekelt. De ez nem olyan egyszerű. Van néhány pont, amelyet tisztázni kell.”

(A teljes írás a Telex felületén olvasható.)

Ez is érdekelhet

XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
VilágEgyház
Tolvajok azok, akik kizsákmányolják a föld forrásait, véres háborúkat vívnak, vagy a rosszat táplálják bármilyen formában, és nem tesznek mást mint elrabolják mindannyiunktól a béke és nyugalom jövőjét - jelentette ki XIV. Leó pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében, amelyben a csernobili katasztrófa évfordulójáról is megemlékezett.
Új üzemanyag jelenhet meg a benzinkutakon
VilágGazdaság
Olcsóbb lehet, viszont az üzemanyag-fogyasztás megnőhet.
Ki kellett menekíteni Donald Trumpot, fegyveres támadás a díszvacsorán
Világ
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
Trump lát esélyt az iráni háború diplomáciai rendezésére
Világ
Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái – Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember – szombaton Pakisztánba utaznak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az iráni kormány képviselőivel.