Ugrás a tartalomra

"Nem valószínű, hogy Ukrajna rövidesen uniós tagjelölt ország lesz"

Létrehozva
Nem túl nagy az esélye annak, hogy Ukrajna rövidesen európai uniós tagjelölt ország lesz, mivel túl sok tagországnak nem tetszik ez az ötlet, továbbá igazságtalan lenne a nyugat-balkáni országokkal szemben is, amelyek már régóta várnak a tagjelölti státuszra – jelentette ki Mark Rutte holland miniszterelnök a parlamentben.
Kép
Fotó: 168.hu

Az NlTimes hírportál tudósítása szerint a hétfő esti felszólalásban Mark Rutte elmondta: létezik egy olyan lehetőség, miszerint Ukrajna "potenciális tagjelölt" lesz, és előírják neki, milyen lépéseket kell megtennie, hogy megkapja a rendes tagjelölti státuszt. "Ez történt Bosznia-Hercegovina esetében is. Talán ez segítené az ukrán kormányt", továbbra is ösztönzőleg hatna rá – tette hozzá a holland kormányfő.

Rutte szerint Ukrajna az ellene indított orosz háború előtt "nagyon messze volt" a tagjelöltségtől. Azzal kapcsolatban, hogy több európai uniós tagállam vezetője úgy nyilatkozott, hogy "Ukrajna az európai család része", Rutte azt mondta: ezek inkább "érzelmi", mintsem "jogi" jellegű kijelentések voltak. A holland parlament alsóházában több párt, köztük a baloldali liberális Demokraták 66, a Zöldek és a szociáldemokrata Munkapárt is azt szorgalmazza, hogy Ukrajna minél előbb váljon tagjelöltté, a kormányzó Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért azonban vonakodna a státusz megadásától.

Kép
Fotó: atv.hu

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök márciusban hivatalosan is kérvényezte országa felvételét az Európai Unióba. Több uniós tagállam áprilisban nyilatkozatot írt alá, amelyben a tagjelölti státusz megítélését és a csatlakozási folyamat felgyorsítását szorgalmazta. Rutte kétségét fejezte ki aziránt is, hogy a csatlakozási kérelmét március elején benyújtó Moldova rövidesen tagjelölti státuszt kapna. Nem zárta ki azonban, hogy ezek az országok a folyamat végén majd csatlakoznak az EU-hoz, amennyiben megfelelnek a feltételeknek.

Ez is érdekelhet

Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.