A beléptetettek közül a rendőrség 301 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért - írta a rendőrség.
Az ukrajnai háború elől pénteken 187 ember, köztük 67 gyermek érkezett Budapestre vonattal - tették hozzá.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte szombaton a police.hu oldalon, hogy a Készenléti Rendőrséggel és a rendőrjárőrképzésben részt vevőkkel segítik az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.
Folyamatosan tartják a rendőrök a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival - áll a közleményben.
Tizenegyezren menekültek Magyarországra a háború sújtotta Ukrajnából pénteken
Létrehozva
Az ukrán-magyar határszakaszon 5930 ember lépett be pénteken Magyarország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül 5019-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-vel.
Ez is érdekelhet

Moszkva diplomáciai rendezést sürget
Oroszország felszólítja az izraeli vezetést, hogy gondolja át döntését, és haladéktalanul szüntesse be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) garanciái és ellenőrzése alatt álló nukleáris létesítmények és telephelyek elleni támadásokat – közölte kedd este az orosz külügyminisztérium, diplomáciai rendezést sürgetve.

A Közel-Keleten ragadt magyarok kimenekítésén dolgozik a külügy
A térségben egyre súlyosabb a helyzet, Irán és Izrael már nemcsak egymás fővárosát támadja, hanem több más helyszínt is.

Két folyóban is túlzott a sókoncentráció a parajdi katasztrófa miatt
A Marosban és a Nagy-Küküllőn is a megengedettnél magasabb só értéket mértek, így az ivóvízellátás is veszélybe került a környező településeken.

Összeomlott egy híd Indiában, halálos áldozatok is vannak
A katasztrófában legalább ketten meghaltak és többeket elsodort a víz.