Ugrás a tartalomra

A nap, amikor a WTC összeomlott - Huszonegy éve történt a New York-i terrortámadás

Létrehozva
Az amerikaiak néma csenddel és az áldozatok nevének felolvasásával emlékeznek szeptember 11-én a 21 évvel ezelőtt történt tragédiára.

Kép
A WTC ikertornyaiba két eltérített repülőgép néhány perces különbséggel csapódott be 2001. szeptember 11-én. Fotó: MTI/EPA/DPA/Hubert Michael Bösl

Huszonegy évvel ezelőtt rázta meg az egész világot 2001. szeptember 11-i terrortámadások eseménysorozata. A 2977 halálos áldozatot követelő terrortámadásban géprablók térítettek el négy járatot, amiből kettő Világkereskedelmi Központ (World Trade Center, WTC) tornyaiba csapódott, a harmadik gépet a Pentagon épületébe vezették, még a negyediket sikerült visszafoglalniuk az utasoknak, így az egy mezőn csapódott a földbe – az eredeti célpont vélhetően a Capitolium vagy a Fehér Ház épülete lehetett.

A szeptemberi 11-i terrortámadások huszonegyedik évfordulójáról többen is megemlékeztek. Novák Katalin, köztársasági elnök azt írta közösségi oldalain, hogy a támadással „véget ért a béke és a nyugalom korszaka, a világ megváltozott.” Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége azt kéri, hogy tisztelegve az áldozatok és a segítségnyújtók előtt csatlakozzanak hozzájuk egy perces néma csenddel, magyar idő szerint 14:46-kor (magyar idő szerint ekkor csapódott be az első repülőgép a World Trade Centerbe).

Csendes emlékezés

Az amerikaiak 21 évvel az Egyesült Államok területén elkövetett terrortámadás után néma csenddel és az áldozatok nevének felolvasásával emlékeznek szeptember 11-én. Az áldozatok hozzátartozói és méltóságok vasárnap azokon a helyeken gyűlnek össze, ahol 2001. szeptember 11-én eltérített repülőgépek lezuhantak − a New York-i World Trade Centerben, a Pentagonban és egy pennsylvaniai mezőn.

Kép
Az első torony összeomlása. Fotó: MTI/EPA/AFP/Helene Seligman

Országszerte más közösségek is gyertyás virrasztásokkal, vallásközi szertartásokkal és más megemlékezésekkel emlékeznek meg a napról. Egyes amerikaiak önkéntes projektekben vesznek részt ezen a napon, amelyet szövetségi szinten a hazafiak napjaként és a szolgálat és emlékezés nemzeti napjaként − írja a The Washington Post.

A terrortámadás közel 3000 ember halálát okozta, világszerte elindította az Egyesült Államok „terrorizmus elleni háborúját”, és átalakította a nemzetbiztonsági politikát.

Emlékhely és új épületek

A ledőlt ikertornyok helyén a merényletek tízedik évfordulóján emlékzuhatagot alakítottak ki, a fal peremére az áldozatok nevét írták fel. A részben földalatti nemzeti emlékmúzeum 2014-ben nyílt meg.

Kép
A One World Trade Center épületegyüttese. Fotó: player.hu

A romba dőlt WTC helyén új épületegyüttest húztak fel. A tervezett hét felhőkarcolóból az elsőt 2013-ban, a leglátványosabb és leghatalmasabb One World Trade Centert 2014-ben adták át, az Egyesült Államok létrejöttének dátumára utaló 1776 láb (541 méter) magas felhőkarcoló a nyugati félteke legmagasabb épülete.

Ez is érdekelhet

Augusztustól szigorodnak a termékcsomagolási előírások
VilágBelföldGazdaságEgészségKörnyezet
A rendelkezés a környezetvédelem szempontjait veszi figyelembe, és minden egyes élelmiszerre vonatkozik majd.
XIV. Leó pápa április 11-re imavirrasztást hirdetett meg a békéért
VilágEgyház
A szentatya húsvétvasárnapi beszédében bejelentette, hogy április 11-re imavirrasztást hirdet meg a békéért.
XIV. Leó pápa: képesek vagyunk a béke és az egység új világának megteremtésére
VilágEgyház
Mi is képesek vagyunk a béke és az egység új világának életre keltésére - mondta homíliájában XIV. Leó pápa a Szent Péter-bazilikában a nagyszombat esti vigília szertartásán, amelyen tíz felnőttet keresztelt meg.
Nagy erejű robbanóanyagot találtak a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közelében
Világ
Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze vasárnap délutánra, miután telefonon beszélt Aleksandar Vucic szerb elnökkel a történtekről.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.