Ugrás a tartalomra

Ukrán légvédelmi rakéta csapódhatott be Lengyelországban

Létrehozva
Az amerikai elnök is megerősítette, a vizsgálatok eddigi eredményei szerint egy orosz rakétára válaszul kilőtt ukrán légvédelmi rakéta találhatta el Lengyelországot - írja a HVG.

Vannak arra utaló jelek, hogy az a rakéta, amely Lengyelországban kedden becsapódott és két embert megölt, egy ukrán légvédelmi rakéta volt - közölte Joe Biden amerikai elnök a G20-csúcstalálkozón. Az amerikai elnök hajnalban még csak annyit mondott, valószínűtlen az első vizsgálatok szerint a röppálya alapján, hogy Oroszországból lőtték volna ki a rakétát. Most ennél többet is elárult, egy SZ-300-as, szovjet gyártmányú rakétarendszer által kilőtt légvédelmi rakétáról beszélt - jelentette a dpa. Nem sokkal korábban az AP írt arról, hogy egy orosz rakétára válaszul Ukrajnából kilőtt légvédelmi rakéta csapódhatott be a határ lengyel oldalán.

Mit tudunk eddig?

A legnagyobb példányszámú politikai napilap, a Gazeta Wyborcza online kiadása kedden 19.35-kor számolt be arról, hogy 15.40-kor orosz rakéta csapódott be az ukrán határtól 10 km-re fekvő Przewodów faluban egy gabonaszárító mérlegén álló traktorba. Már akkor közölték, hogy két ember meghalt - foglalja össze az eseményeket a hvg.hu

Még kedd este összeült a lengyel nemzetbiztonsági kabinet és a kormány, majd este 10 után Piotr Muller kormányszóvivő bejelentette, a "robbanás" után növelik a hadsereg készültségi szintjét. Lengyelország kérésére a NATO alapdokumentumának 4-es cikkelye alapján összeülnek a NATO nagykövetei. 

Oroszország tagadta, hogy rakétát lőtt volna Lengyelországra, és az ügyet provokációnak állította be. Volodomir Zelenszkij ukrán elnök viszont biztos volt abban, hogy orosz rakétával találták el a határközeli települést, és azonnali cselekvésre szólított fel.

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1-en azt mondta, Oroszországnak nem érdeke megtámadni Lengyelországot, itt eltévedt rakétákról lehet szó, amivel eredetileg ukrán célpontokat akartak lőni. Ehhez képest fejlemény az a feltételezés, hogy egy ukrán elhárító rakéta csapódott be Lengyelországban.

Ez is érdekelhet

Már 231 ezer levélszavazatot leadtak a választópolgárok
Világ
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 231 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) péntek reggeli adatai szerint.
Dániában játszanak
VilágSport
A magyar serdülő jégkorong válogatott huszonármas kerettel utazott el az aalborgi tornára.
ORFK: fejlesztik a magyar-szerb határ elektronikus védelmét
Világ
Fejleszti a magyar-szerb határszakasz elektronikus védelmét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Európai Unió támogatásával; az új rendszer az illegális bevándorlás visszaszorításához is hozzájárul - írta az ORFK a police.hu oldalon szerdán.
Augusztustól szigorodnak a termékcsomagolási előírások
VilágBelföldGazdaságEgészségKörnyezet
A rendelkezés a környezetvédelem szempontjait veszi figyelembe, és minden egyes élelmiszerre vonatkozik majd.