Ugrás a tartalomra

Kína küzd a robbanásszerűen elszabaduló coviddal

Létrehozva
Miután az egyre hangosabb tiltakozásoktól megrettent hatalom egyik napról a másikra feloldotta a korábbi könyörtelenül szigorú covidkorlátozások jelentős részét, a járvány nem túl meglepő módon azonnal terjedni kezdett, hiszen a lakosság nagy része nem rendelkezik ellene hatékony védettséggel. Vagy azért, mert még nem fertőződtek meg, vagy azért, mert kínai vakcinákkal lettek oltva, aminek hatékonyságát (pontosabban ennek hiányát) jól ismerjük.
Kép
Fotó: MTI/EPA/Si Cse

A hatóságok most meglehetősen kétségbeesetten próbálják feltornászni az egészségügyi ellátórendszer kapacitásait. Sebtében igyekeznek intenzívosztályokat felállítani, lélegeztetőgépeket üzembe állítani, de a legnagyobb gond ott is a szakképzett személyzet hiányával van.

Arról természetesen nem lehet reális képet alkotni, hogy milyen súlyosságú jelenleg a covidjárvány Kínában, hiszen nem létezik szabad sajtó, csak pártpropaganda. A hatóságok arra hivatkoznak, hogy lehetetlen a tesztelőkapacitásokat az esetszámok emelkedésének ütemében bővíteni, de az sem lehet újdonság senki számára, hogy milyen kényelmes dolog a hatalomnak, ha nem tesztel eleget – hiszen az el nem végzett tesztek nem is lesznek pozitívak.

A halálozás valós mértéke is ismeretlen. A hivatalos adatok szerint ezen a héten kevesebb mint tízen haltak meg covidban a milliárdos országban, ami még viccnek is rossz. A halálozást úgy tartják mesterségesen alacsony szinten (a statisztikák esetleges meghamisítása mellett), hogy ésszerűtlenül szűkre szabták a covid miatt történt halálozás kritériumait, így ha a betegnek praktikusan bármilyen krónikus betegsége volt, gyakorlatilag képtelen covidban elhunyni.

Viszont terjednek hírek arról, hogy valójában rengeteg a halálos áldozat, és a temetkezési cégek nem bírják a nyomást. Az intenzívterápiás egészségügyi szakemberekből olyan nagy a hiány, hogy az orovosokat és nővéreket akkor is munkára kényszerítik, ha maguk is covidosak.

Ez is érdekelhet

Magyar Péter Lengyelországban: Európa szíve ma Közép-Európában dobog
VilágBelföld
Az erős közép-európai régió szerepét hangsúlyozta az erős Európa megteremtésében Magyar Péter miniszterelnök szerdán Varsóban, miután tárgyalt lengyel kollégájával, Donald Tuskkal, akit budapesti látogatásra hívott június végére.
Állatok világnapja az Állatkertben
Ma van a veszélyeztetett fajok világnapja
VilágKörnyezet
Ma van a veszélyeztetett fajok világnapja, vigyázzunk a minket körülvevő fajokra - mondta az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.
A háború kitörése óta a legnagyobb orosz támadás folyik Kárpátalján
Világ
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt - mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Országos csúcsot futottak Afrikában
VilágSport
Atlétika: váltó-világbajnokság, Botswana, Gaborone főváros: a diósgyőri Tóth Anna volt a befutó.