Ugrás a tartalomra

Részleges beismerést tett Eva Kaili

Létrehozva
Részleges beismerést tett Eva Kaili, az Európai Parlament volt alelnöke, eszerint arra utasította az apját, hogy rejtse el az otthonában a későbbi házkutatások során megtalált készpénz nagy részét – idézi az MTI a La Libre Belgique című francia nyelvű belga lap keddi cikkét.

A napilap internetes felületén azt közölte, a fogva tartott görög szocialista EP-képviselő kedden, rendőrségi kihallgatása során tett részleges vallomást az apjának szóló megbízatásról, akit akkor állítottak elő, amikor egy pénzzel teli bőrönddel távozott egy brüsszeli szállodából.

Eva Kailit, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupció vádjával indított nyomozás részeként. A belga rendőrség közlése szerint közel 1,5 millió eurót foglaltak le a brüsszeli régióban házkutatások során a korrupciós ügyben.

Kaili őrizetbe vett élettársa, az olasz Francesco Giorgi egy belga szocialista EP-képviselő, Maria Arena asszisztenseként dolgozott. Giorgi a múlt héten tett vallomásában beismerte, hogy tagja volt egy olyan lobbiszervezetnek, amelyet Marokkó és Katar is arra használt, hogy beavatkozzon az Európai Parlament döntéseibe.

A gyanúsítottak között van továbbá Nicolo Figa-Talamanca, a No Peace Without Justice nevű civil szervezet igazgatója, valamint egy volt olasz szocialista EP-képviselő, Pier Antonio Panzeri is, aki jelenleg a Fight Impunity nevű, brüsszeli székhelyű civil szervezet elnöke.

A belgiumi Haren börtönének női részlegében fogva tartott volt európai parlamenti alelnöknek és társainak december 22-én, csütörtökön kell megjelenniük a bíróság előtt. Arról, hogy egészen a per kezdetéig őrizetben maradnak-e, a csütörtöki meghallgatásukon döntenek. A vád ellenük:bűnszervezetben való részvétel, pénzmosás és korrupció.Az Európai Ügyészség csütörtökön kérte a volt EP-alelnök mentelmi jogának felfüggesztését.

Ez is érdekelhet

Magyar Péter Lengyelországban: Európa szíve ma Közép-Európában dobog
VilágBelföld
Az erős közép-európai régió szerepét hangsúlyozta az erős Európa megteremtésében Magyar Péter miniszterelnök szerdán Varsóban, miután tárgyalt lengyel kollégájával, Donald Tuskkal, akit budapesti látogatásra hívott június végére.
Állatok világnapja az Állatkertben
Ma van a veszélyeztetett fajok világnapja
VilágKörnyezet
Ma van a veszélyeztetett fajok világnapja, vigyázzunk a minket körülvevő fajokra - mondta az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.
A háború kitörése óta a legnagyobb orosz támadás folyik Kárpátalján
Világ
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt - mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Országos csúcsot futottak Afrikában
VilágSport
Atlétika: váltó-világbajnokság, Botswana, Gaborone főváros: a diósgyőri Tóth Anna volt a befutó.