A Spare (Tartalék) című 416 oldalas memoárkötet január 10-én kerül világszerte a könyvesboltokba, a Guardian című brit lap azonban, amelyhez eljutott egy előzetes példány, már csütörtökön közölt néhány részletet a műből. A legnagyobb feltűnést az a rész keltette, amelyben Harry - III. Károly király és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia - felfedi, hogy Vilmos egy vita hevében tettlegességre ragadtatta magát vele szemben.
A leírás szerint a trónörökös - aki édesapja után majdan az Egyesült Királyság uralkodója lesz - a gallérjánál ragadta meg és a földhöz teremtette öccsét, miközben nyakláncát is elszakította. A könyv szerint az incidens még 2019-ben, Harry londoni otthonában történt. A vita Harry amerikai felesége, Meghan hercegnő körül robbant ki, akit a Guardian által idézett leírás szerint Vilmos nehéz természetűnek, gorombának, nyers modorúnak nevezett. Harry a veszekedés közben azzal vádolta bátyját, hogy "a sajtóban Meghanról elterjedt narratívát szajkózza". A könyvrészlet szerint a Vilmos részéről tettlegességig fajuló vita "látható sérüléseket" okozott Harry hátán, mivel Harry éppen a kutya itatótáljára esett, amely eltört alatta és megvágta.
Vilmos ezután felajánlotta Harrynek, hogy üssön vissza, ahogy ez a gyerekkorukban lezajlott verekedéseik után is szokásuk volt, ám Harry erre nem volt hajlandó. Vilmos ezután távozott, de nem sokkal később visszatért és bocsánatot kért - olvasható a könyvrészletben. Harry szerint Vilmos már a vita kirobbanása előtt is forrt a dühtől, és a kedélyek csak még tovább hevültek, miután sértő megjegyzéseket vágtak egymáshoz. Vilmos közölte öccsével, hogy csak segíteni szeretne, ám amikor Harry visszakérdezett, hogy Vilmos szerint ez a viselkedés tényleg segít-e bármin is, a trónörökös elvesztette önuralmát, és káromkodások közepette közelített felé. Harry nyugtató gesztusként Vilmos felé nyújtott egy pohár vizet, ám ezzel az ellenkező hatást érte el: bátyja nekiesett és gallérjánál fogva a konyhapadlóra teremtette.
A Guardian szerint az egész könyvet keretként fogja össze az a keserűség, amelyet Harry érez amiatt, hogy ő csak a "tartalék" a királyi családban. A memoár címe is erre utal, hiszen az elterjedt mondás szerint a mindenkori uralkodó akkor gondoskodik megfelelően a trónutódlásról, ha házasságából születik egy trónörökös (heir) és egy tartalék is (spare) arra az esetre, ha az elsőszülött utóddal történne valami. Harry jelenleg az ötödik a brit trónutódlási sorban.
A könyvet hosszú hetek óta feszült figyelemmel várja a világ, különös tekintettel arra, hogy Harry és Meghan 2020 márciusában felhagyott a brit királyi család magas rangú tagjaiként rájuk háruló hivatalos feladatok ellátásával, és első gyermekükkel, Archie Harrison Mountbatten-Windsorral együtt Kaliforniába költöztek.
Harry és a királyi család között azóta is feszült a viszony. Különösen feltűnő ez a feszültség és elhidegülés Harry és Vilmos kapcsolatában. Világszerte hatalmas vihart kavart az a kétórás interjú is, amelyet Harry és Meghan Oprah Winfrey-nek adott 2021 márciusában, és amelyben hangsúlyosan szó esett a házaspár által az udvarban tapasztalt "rasszista megnyilvánulásokról". Az édesanyja részéről afrikai-amerikai gyökerű Meghan elmondta: még várandós volt elsőszülött kisfiával, amikor Harrynek "valaki" a királyi családból felvetette, hogy a születendő gyermek bőrszíne "vajon mennyire lesz sötét". Harry abban az interjúban kifejtette: a rasszista megnyilvánulásoknak komoly szerepük volt abban, hogy ő és felesége 2020-ban felhagyott a királyi család szolgálatában végzett tevékenységével és Amerikába költözött.
Tettlegességgel vádolja bátyját Harry herceg új könyvében
Létrehozva
Tettlegességgel vádolja megjelenés előtt álló új könyvében bátyját, Vilmos brit trónörököst Harry herceg.
Ez is érdekelhet
Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Röpke másfél milliárdért miénk lehet ez a ritka szupersportautó
Lottónyertesek előnyben.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.