Ugrás a tartalomra

Ukrajnai háború - Több száz katonai jármű és rakéták ezrei az új amerikai támogatási csomagban

Létrehozva
Az Egyesült Államok sebességfokozatot vált a háborúban, a legújabb csomagban mintegy ötven gyalogsági harci járművet és több száz más katonai járművet küld Ukrajnába, föld-levegő és egyéb rakéták és lőszerek mellett, a héten bejelentett 3,75 milliárd dolláros katonai támogatás részeként.
Kép
M2 Bradley (Fotó: Wikipedia)

Laura Cooper orosz, ukrán és eurázsiai ügyekért felelős védelmi államtitkár-helyettes még pénteken azt közölte, hogy értékét tekintve az eddigi legnagyobb támogatási csomagról van szó a háború kitörése óta.

A védelmi minisztérium részletes közlése alapján a szállítmány tartalmaz ötven Bradley típusú gyalogsági harci járművet tankelhárító rakétával és lőszerrel, száz páncélozott csapatszállítót, ötvenöt aknaálló járművet, valamint százharmincnyolc Humvee-t, 18-18 önjáró tarackot és lőszerszállító járművet, harminchat vontatott tarackot, csaknem 100 ezer hozzá való lőszertárral.

Emellett szerepel a csomagban több tízezer tár tüzérségi lövedék, precíziós tárak, 1200 páncéltörő tarack, kiegészítő lőszer rakétarendszerekbe, valamint légvédelmi rakéták, 4 ezer repülőgép-rakéta, 2 ezer páncéltörő rakéta.

A részletes számok megnevezése nélkül az Egyesült Államok emellett eljuttat Ukrajnába kézifegyvereket, köztük mesterlövész-puskákat, géppuskákat, valamint gránátvető és kézifegyverlőszert, továbbá egyéb eszközöket, például gyalogsági aknákat, éjjel látó készülékeket és pótalkatrészeket.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma pénteken jelentette be, hogy összesen 3,75 milliárd dollár értékű új katonai támogatást nyújt Ukrajna és európai szövetségesei számára a védelmi képességeik fokozására. A hivatalos közlemény szerint 2,85 milliárd dollárnyi felszerelést az Egyesült Államok védelmi minisztériumának készleteiből adnak át Ukrajna számára azonnali hatállyal. 

A támogatási csomagban szerepel további 225 millió dollár katonai finanszírozási támogatás, az ukrán hadsereg hosszú távú képességeinek fejlesztésére és modernizációjára. További 682 millió dollárt az Egyesült Államok európai partnerei és szövetségesei vehetnek igénybe szintén katonai finanszírozási támogatás formájában. A háború folytatódik. (MTI)

Ez is érdekelhet

Készül a második magyar űrhajós. Fotó: NASA
Ekkor indulhat legkorábban az űrbe Kapu Tibor
VilágTudomány
Újabb időpontot adtak meg a kilövésre.
Magyarokat evakuáltak Izraelből
Világ
Közel kilencven magyar és egy amerikai állampolgárt sikerült kihozni Izraelből.
Moszkva diplomáciai rendezést sürget
Világ
Oroszország felszólítja az izraeli vezetést, hogy gondolja át döntését, és haladéktalanul szüntesse be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) garanciái és ellenőrzése alatt álló nukleáris létesítmények és telephelyek elleni támadásokat – közölte kedd este az orosz külügyminisztérium, diplomáciai rendezést sürgetve.
A Közel-Keleten ragadt magyarok kimenekítésén dolgozik a külügy
Világ
A térségben egyre súlyosabb a helyzet, Irán és Izrael már nemcsak egymás fővárosát támadja, hanem több más helyszínt is.