Ugrás a tartalomra

Kövér László nyitotta meg a Magyar Filmnapokat Ulánbátorban

Létrehozva
Mongóliai hivatalos látogatása során Kövér László és Munkhuu Batbayar, mongol kulturális miniszterhelyettes közösen nyitotta meg az első Ulánbátori Magyar Filmnapokat - közölte az Országgyűlés sajtóirodája az MTI-vel.

Örvendetes tény, hogy az elmúlt években számos magyar-mongol együttműködési megállapodás jött létre a kultúra terén, melynek egyik fontos pillére a filmipar - mondta nyitó beszédében a házelnök a közlemény szerint.
   
Hozzátette, hogy mind a magyar, mind a mongol nép számára kiemelt jelentőséggel bír a filmművészet. A filmeken keresztül bemutathatjuk történelmi kultúránkat, megemlékezhetünk történelmi eseményeinkről, hőseinkről. Az első jelentős alkotás, a magyar-mongol-ausztrál-angol együttműködésben készülő "1242 - A nyugat kapujában" című játékfilm, amelynek forgatásán is számos mongol színész, filmes szakember és szakértő dolgozott Magyarországon.

Kép
Forrás: rtl.hu



Kövér László reményét fejezte ki, hogy mindez csak a kezdet, és hogy a közeljövőben kiválóbbnál kiválóbb újabb filmek készülnek majd a magyar-mongol együttműködés keretében.
   
Magyarország Mongólia fontos partnerének számít a kultúra területén is - fogalmazott köszöntőjében Munkhuu Batbayar mongol kulturális miniszterhelyettes, hozzátéve, hogy a földrajzi távolság ellenére is a magyarság mindig közel állt a mongol néphez.
   
A két ország kormányközi bizottságának ülésén, valamint Mongólia Kulturális Minisztériuma és Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma között a filmstúdiókról, a filmes képzésről és közös gyártásról szóló megállapodás értelmében a két fél a múltban számos projektet közösen szervezett és valósított meg. Az Országgyűlés elnökének mongóliai látogatása és az első magyar filmnapok kiszélesíti ezt az együttműködést és meghozza a gyümölcsét - tette hozzá Munkhuu Batbayar.
   
A magyar filmnapok megnyitóján az alkotók jelenlétében levetítették "A hunok utódai" című mongol dokumentumfilmet, amelyet  - Magyarország mongóliai nagykövetségének támogatásával - Magyarországon, Ausztriában, Erdélyben, a Csángóföldön és Szlovákiában forgattak. A film korábban még nem kutatott adatokkal és megállapításokkal, történelmi emlékhelyek, néphagyományok, népdalok, nyelvi emlékek és magyar régészeti leletek bemutatásával igyekszik tisztázni az európai hunok és a mongolok közös ázsiai hun eredetét.

Ez is érdekelhet

Készül a második magyar űrhajós. Fotó: NASA
Ekkor indulhat legkorábban az űrbe Kapu Tibor
VilágTudomány
Újabb időpontot adtak meg a kilövésre.
Magyarokat evakuáltak Izraelből
Világ
Közel kilencven magyar és egy amerikai állampolgárt sikerült kihozni Izraelből.
Moszkva diplomáciai rendezést sürget
Világ
Oroszország felszólítja az izraeli vezetést, hogy gondolja át döntését, és haladéktalanul szüntesse be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) garanciái és ellenőrzése alatt álló nukleáris létesítmények és telephelyek elleni támadásokat – közölte kedd este az orosz külügyminisztérium, diplomáciai rendezést sürgetve.
A Közel-Keleten ragadt magyarok kimenekítésén dolgozik a külügy
Világ
A térségben egyre súlyosabb a helyzet, Irán és Izrael már nemcsak egymás fővárosát támadja, hanem több más helyszínt is.