Az Ökumenikus Segélyszervezet eddig több mint 360 ezer menekültnek segített Magyarországon és Ukrajna 20 régiójában, többek között mintegy 1700 tonna adománnyal, menekültszállások támogatásával, újjáépítési és fejlesztési programokkal, pszichoszociális segítségnyújtással.
Bár Kárpátalján nem dúlnak harcok, az egész Ukrajnát érintő humanitárius krízis jelentősen nehezíti az itt élők – kiváltképpen a gyermekek – amúgy is küzdelmes mindennapjait. A Tisza-parti Kőrösmezőn élő iskolások régi vágya az volt, hogy ellátogathassanak egyszer a nyíregyházi LEGO gyárba, mely álom most megvalósult. Médiapartnerének, az OBSERVER támogatásának köszönhetően május 11-12-én egy élményekben gazdag kirándulást szervezett Magyarországra az Ökumenikus Segélyszervezet egy csoportnyi általános iskolás diáknak, melynek keretében a LEGO gyár mellett a Nyíregyházi Állatparkba is ellátogathattak a gyerekek, ahol mindent megtettek azért, hogy életre szóló élményben legyen része a gyerekeknek - írja közleményében a segélyszervezet.
Az együttműködés és a kirándulás részleteiről a május 12-én, a Nyíregyházi Állatparkban tartott sajtótájékoztatón Göbölyösné Mátrahegyi Anna, az OBSERVER ügyvezető igazgatója elmondta: a Kőrösmezőn élő gyerekekkel, az ő vágyaikkal A Tisza nevében című filmben találkoztunk. Példaértékű, ahogyan környezeti tudatosságra nevelik őket, ahogyan a magyarságukat ápolják. Sok szempontból nehezítettek a mindennapjaik, és mégis, ezek a gyerekek egyszerűen csak gyerekek akarnak maradni – nekünk, és mindenkinek, akinek módja és lehetősége van rá, nincs más dolgunk, mint ezt biztosítani - fogalmaznak.
Gerevich János, az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai képviseletének vezetője kiemelte: a tavaly február óta tartó humanitárius krízis nem csak háborús belső menekülteket érinti Ukrajnában, hanem a kárpátaljai állandó lakosokat is. A Segélyszervezet kiemelten figyelmet fordít ezért arra is, hogy nekik is támogatást nyújtson a viszontagságos időkben. Nem csak a mindennapi élethez szükséges támogatásról van szó, hanem többek között a gyermekek esetében az ezen életkorhoz tartozó élmények biztosításáról, hiszen az ilyen különleges események – hacsak rövid időre is –, de csökkenteni tudják a háború okozta traumát - írják az ökomenikusok.
Nehéz sorsú kárpátaljai gyerekek álma vált valóra
Ez is érdekelhet
Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Röpke másfél milliárdért miénk lehet ez a ritka szupersportautó
Lottónyertesek előnyben.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.