Ugrás a tartalomra

A világ legértékesebb márkája lett az Apple

Létrehozva
Az Amazon a negyedik helyre esett vissza, a Tesla kikerült a Top-10-ből a Samsung viszont egy helyet javított, jelenleg az ötödik.

Az Apple a világ legértékesebb márkája, míg a tavaly listavezető Amazon a negyedik helyre esett vissza a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2023-es Global 500 ranglistája alapján.

    
A lista összeállítói szerint a tavalyi második helyről idén az első helyre előrelépett Apple márkaértéke egy év alatt 74 százalékkal, 516,6 milliárd dollárra nőtt, míg az Amazoné csak 3,2 százalékkal emelkedett 308,9 milliárd dollárra.
    
A második helyre került a tavalyi negyedikről a Microsort 340,4 milliárd dollárral. A Google megtartotta harmadik helyét 333,4 milliárd dollár márkaértékkel.
    
A hatodik helyről az ötödikre rukkolt elő a Samsung, márkaértéke 99,3 milliárd dollár volt.
    
Az ötödikről a hatodikra csúszott vissza a Walmart (96,8 milliárd dollár), a tizedikről a hetedikre jött föl a TikTok (84,2 milliárd dollár). Jelentősen javított a Facebook, amely az idei listán a 8. lett 75,7 milliárd dollár márkaértékkel a tavalyi 14. hely után.
    
A Deutsche Telekom a 11. helyről a 9.-re javított (73,3 milliárd dollár) és ezzel a világ legértékesebb távközlési márkája lett. A tízes lista utolsó helyére az Industrial and Commercial Bank of China (ICBC) került 71,8 milliárd dollárral, miután a kínai bank egy éve még a hetedik volt a listán.,
    
A Tesla kikerült a Top-10-ből, a tavalyi 9. helyről a 18. helyre esett 58,27 milliárd dolláros márkaértékkel.
    
Az 500-as listán 201 amerikai márka szerepelt, ők adják az ötszáz cég együttes márkaértékének több mint felét. Az első 30-ban az amerikai és kínai márkák mellett mindössze hat más ország cége szerepel: a Samsung (5.), a Deutsche Telekom (9.), a Mercedes-Benz (17.), a Toyota (21.), a Shell (23.) és az Allianz (28.).

Ez is érdekelhet

Robbanás történt egy tömbházban Bukarestben. Maszol.ro
Halálos áldozatokkal járó súlyos gázrobbanás szakította ki egy bukaresti panelház falait
VilágBulvárHavaria
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
Trump-Putyin találkozó Budapesten
Világ
A háború lezárásáról a magyar fővárosban tárgyalhat a két ország vezetője.
Napi 13 óra (!) munka? Egy európai országban bevezethetik
Világ
Ezután nem gyulladnak görögtüzek a munkavállalóknál.