Az iszlamista Hamász terrorszervezet irányította gázai egészségügyi minisztérium jelentése szerint legkevesebb 67-en meghaltak, és több tucat ember megsebesült az izraeli hadsereg éjszakai támadásaiban a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban, de ez a szám tovább nőhet, mert többen még a romok alatt rekedtek.
A gázai minisztérium szerint az elmúlt 24 órában 164-en haltak meg és 200-an sebesültek meg az övezetben. A háború kezdete óta összesen 28 340 gázai vesztette életét és körülbelül 68 ezren sebesültek meg.
Az izraeli hadsereg (IDF) bejelentette, hogy vasárnap elesett két, 21 éves izraeli katona a Gázai övezet déli részén, Hán-Júnisznál, amikor a Hamász fegyveresei páncéltörő rakétával lőtték az épületet, melyben tartózkodtak.
Libanoni jelentések szerint dróntámadás ért egy járművet az izraeli határ közelében fekvő Bint Dzsebil kórházának közelében. A libanoni síita Hezbollah hétfőn közölte, hogy vezetőjük, Haszan Naszrallah találkozott a palesztin Iszlám Dzsihád nevű iszlamista terrorszervezet főtitkárával, Zijád Nahálával.
Közleményük szerint a Gázai övezet és Ciszjordánia ügyeiről egyeztettek, valamint "az ellenállási tengely különböző színtereken nyújtott segítségéről". Naszrallah és Nahála kijelentette, hogy "továbbra is erőteljes fellépésre van szükség a megígért győzelem elérése érdekében" - utalva a Hamász és Izrael között a Hamász október 7-i terrortámadása nyomán kitört háborúra.
Az izraeli hadsereg jelentése szerint agyonlőttek egy palesztint, aki izraeli katonákat próbált megkéselni Ciszjordánia déli részén, a Betlehemhez közeli Huszan falunál.
Egy merénylő szintén késsel támadt Jeruzsálem óvárosában az osztrák vendégház közelében állomásozó rendőrökre. A rendfenntartók rálőttek, majd a súlyosan sérült támadót kórházba szállították. A lövöldözésben egy járókelő is könnyebben megsebesült.
Újabb támadások voltak a Gázai övezetben, a Libanoni határnál és Ciszjordániában
Létrehozva
Újabb támadások voltak a Gázai övezetben, a Libanoni határnál és Ciszjordániában a Hamász elleni háború 129. napján.
Ez is érdekelhet
A mesterséges intelligenciával íratta meg a nyerőszámokat, és nyert
Kinek jutott már eszébe?
Halálos áldozatokkal járó súlyos gázrobbanás szakította ki egy bukaresti panelház falait
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
Trump-Putyin találkozó Budapesten
A háború lezárásáról a magyar fővárosban tárgyalhat a két ország vezetője.
Napi 13 óra (!) munka? Egy európai országban bevezethetik
Ezután nem gyulladnak görögtüzek a munkavállalóknál.