Verheyent követi - 572 szavazattal - az ugyancsak az EPP által delegált lengyel Ewa Kopacz.
Mivel az első körben csak 11 jelölt tudott abszolút többséget szerezni, második fordulót is tartottak, amelyen megválasztották a maradék három alelnököt is.
Az Európai Néppárt színeiben összesen három képviselőt választottak alelnökké, rajtuk kívül az Európai Parlament alelnöke lett az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) kettő, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) öt, az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) kettő, a Zöldek egy, valamint a Baloldal egy képviselője.
Megválasztották az Európai Parlament alelnökeit
Létrehozva
Megválasztották az Európai Parlament 14 alelnökét kedden Strasbourgban a testület nyitóülésén, a legtöbb szavazatot, 604-et Sabine Verheyen, az Európai Néppárt (EPP) politikusa kapta.
Ez is érdekelhet
Magyar Péter Lengyelországban: Európa szíve ma Közép-Európában dobog
Az erős közép-európai régió szerepét hangsúlyozta az erős Európa megteremtésében Magyar Péter miniszterelnök szerdán Varsóban, miután tárgyalt lengyel kollégájával, Donald Tuskkal, akit budapesti látogatásra hívott június végére.
Ma van a veszélyeztetett fajok világnapja
Ma van a veszélyeztetett fajok világnapja, vigyázzunk a minket körülvevő fajokra - mondta az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.
A háború kitörése óta a legnagyobb orosz támadás folyik Kárpátalján
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt - mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Országos csúcsot futottak Afrikában
Atlétika: váltó-világbajnokság, Botswana, Gaborone főváros: a diósgyőri Tóth Anna volt a befutó.