Ugrás a tartalomra

Robert Fico az államnyelvtörvény módosításáról tárgyalt a Magyar Szövetséggel

Létrehozva
A szlovák kormányfő nyomatékosította, hogy az ország stabilitása szempontjából létfontosságúnak tartja a Szlovákiában élő magyarok és szlovákok békés együttélését.
Kép
Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke

A Magyar Szövetség felvidéki magyar párt elnökével, Gubík Lászlóval és alelnökével, Őry Péterrel tárgyalt hétfőn Robert Fico szlovák miniszterelnök a pozsonyi kormányhivatalban – közölte a szövetség és a kormányhivatal sajtóosztálya az MTI-vel. 

„Tárgyalásunk fő témája az államnyelvtörvény tervezett módosítása és az önkormányzatok finanszírozása volt, amelynél bemutattuk módosító javaslatainkat is és ígéretet kaptunk a további tárgyalásokra legfelsőbb szinteken” – írták a felvidéki magyar párt Facebook-profilján.

Hozzátették: a kormányfő nyomatékosította, hogy az ország stabilitása szempontjából létfontosságúnak tartja a Szlovákiában élő magyarok és szlovákok békés együttélését, valamint különösen fontosnak tartja a Szlovákiában élő nemzeti közösségek jogai status quójának megőrzését.

Rámutattak: a miniszterelnök arról is biztosította a Magyar Szövetség elnökét és alelnökét, hogy kormánya nem teszi lehetővé az államnyelvtörvény olyan értelmű módosítását, amely szigorítana a nemzeti közösségek nyelvhasználati jogait érintő törvényi szabályozásokon.

„A szlovák-magyar együttélés ügye már nem olyan politikai téma Szlovákiában, amely választások előtti kampány része volna” – jelentette ki a találkozót követően Robert Fico a pozsonyi kormányhivatal sajtóközleménye szerint.

A közleményben Robert Fico értékelte azt a tényt is, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök és közte baráti és konstruktív párbeszéd folyik.

„Szlovákia kormányfőjeként tudatában vagyok annak, hogy a Szlovákiában élő magyarokkal és a magyar politikai képviselettel közös témák kötnek össze minket, mint a szuverén külpolitika, az illegális bevándorlás elleni küzdelem és elsősorban az ukrajnai béke kérdése” – idézte a kormányhivatal sajtóközleménye Ficót. A miniszterelnök aláhúzta: a Magyar Szövetség vezetőit a találkozón arról is tájékoztatta, hogy neki személy szerint is érdekében áll a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek status quójának megőrzése.

 

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.