Ugrás a tartalomra

Vatikán: Ferenc pápa állapota továbbra is kritikus

Létrehozva
Ferenc pápa állapota továbbra is kritikus, nincsen túl a veszélyen, hosszabb asztmás légzési rohama volt - közölte a Szentszék szombat este.
Kép
Ferenc pápa (bal) és Matteo Bruni szentszéki szóvivő. MTI/EPA/Reuters pool/Guglielmo Mangiapane / POOL

Frissítés: 

Nyugodtan, pihenéssel telt Ferenc pápa éjszakája, akit krónikus légzési betegsége miatt kórházban ápolnak - közölte a Szentszék vasárnap.

A pápa egyik legközelebbi munkatársaként ismert Konrad Krajewski bíboros, a pápai alamizsnahivatal vezetője az Ansa hírügynökségnek úgy nyilatkozott, "semmivel sem tudok többet, mint amennyit az orvosok közölnek a pápa egészségi állapotáról" .

A szentszéki államtitkárság vezetője, Pietro Parolin bíboros egy szombat esti misén Bergamo városában hangsúlyozta, hogy az egyház és a hívők gondolatai és buzgó imája Ferenc pápa felépülésének szólnak.

Az egyesült államokbeli Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt hangoztatta, hogy Ferenc pápáért imádkoznak.

A szombat esti orvosi közlemény szerint Ferenc pápa állapota továbbra is kritikus, a nap folyamán légzési rohama volt, oxigénre és váratömlesztésre is szüksége van, de éber maradt és karosszékbe is ült.
Szombat délutántól a pápát ápoló Gemelli-klinika udvarán álló II. János Pál pápa szobránál spontán imádság indult, amelyen olaszok és külföldiek is részt vettek. Több hívó már nem a Szent Péter térre megy, hanem a Gemelli-klinikához: a Rómában tartózkodó argentin turisták közül sokan felkeresték a kórház udvarát, ahol virágokat, mécseseket, üzeneteket helyeznek el.

A Szent Péter-bazilika a szombat esti kilenc órás misére, amikor általában üresebb szokott lenni, megtelt hívőkkel, akik a pápáért imádkoztak.

II. János Pált 1978 és 2005 közötti pápasága alatt hét alkalommal kezelték a Gemelli-klinikán. Először 1981-ben, amikor Ali Agca török ​​terrorista rálőtt. A lengyel pápa a "harmadik Vatikánnak" nevezte el a Gemellit, a Vatikán és a Castel Gandolfóban ma már alig használt pápai rezidencia után.

II. János Pál pápa leghosszabb kórházi tartózkodása 2005 márciusában volt, amikor tizennyolc napig volt a Gemelliben.

XVI. Benedek egyszer sem feküdt be a kórházba. Egyszer járt a Gemelliben, amikor fivérét, a beteg Georg atyát látogatta meg.

Vasárnap az egyház a diakónusok jubileumát ünnepli. Az egész világból érkezett résztvevőknek Rino Fisichella bíboros mutat be misét a Szent Péter-bazilikában.
Előzetes vatikáni közlések szerint a hagyományos délben elhangzó Úrangyala-imádságnak csak az írásos változatát adják ki.

Szombat este Matteo Bruni szóvivő a szentszéki sajtóteremben megerősítette, hogy Ferenc pápa légzését a nap folyamán nagy áramlású oxigénnel segítették, és vérátömlesztésre is szüksége volt.

Ferenc pápa továbbra is éber, a nap nagy részét fotelben ülve töltötte, még akkor is, ha péntekhez képest "fájdalmasabb volt" a napja - hangoztatta a Szentszék a pápa egészségi állapotáról kiadott közleményben.

A közlemény szerint jelenleg az orvosok nem közölnek véleményt az egészségi állapot lehetséges alakulásáról.

Ferenc pápát múlt pénteken szállították kórházba súlyos légúti fertőzéssel, azóta kiderült, hogy kétoldali tüdőgyulladása is van. Az egyházfőt a pápák kórházának is tartott római Gemelli kórház speciális osztályán ápolják, és minden nyilvános szereplését lemondták a hétre. 

Ferenc pápánál azért is különösen rizikós a mostani megbetegedés, mert fiatalon eltávolították a jobb tüdőlebenyének egy részét, és az utóbbi években egyre törékenyebbé vált. A Szentszék sajtóirodája naponta oszt meg új információkat a pápa állapotáról. Legutóbb péntek délelőtt közölték, hogy a pápa jól aludt, felkelt, megreggelizett, és továbbra is részesül az eucharisztiában. Gyógyszeres kezelése továbbra is indokolt. 

Ferenc pápa február 14-i kórházba vonulása óta a pénteki volt az első alkalom, hogy a Gemelli klinika orvosai a sajtónak nyilatkoztak. Az orvos elmondta, Ferenc pápa kérte, hogy részletesen tájékoztassák a sajtót, mivel semmilyen rá vonatkozó információt nem akar elhallgatni.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.