Ugrás a tartalomra

Romániában emberéletet követelt az ítéletidő

Létrehozva
Fákat döntött ki, épületelemeket szakított le Romániában szombaton az ország északi felén átvonuló vihar. Egy ember meghalt, egy megsérült.
Kép
Képünk illusztráció

Suceava megyében a vihar csapott le arra a hegyvidéki térségre, ahol a Bucovina Ultra Rocks hegyi tájfutó versenyt rendezték, és egy 50 éves résztvevőre rádőlt egy fa - adta hírük az MTI az Agerpres hírügynökség vasárnapi közleménye alapján.

A mentők csak nehezen tudták megközelíteni a helyszínt az erdei utat eltorlaszoló, kidőlt fák, illetve az újabb vihar miatt. Bár megpróbáltál újraéleszteni, az áldozat életet nem tudták megmenteni - közölte a katasztrófavédelem. A verseny többi 23 részvevőjét, akik közül többen könnyebb sérülést szenvedtek és a kihűlés jeleit mutatták, csak vasárnap hajnalban sikerült lehozniuk a hegyről - részletezték az esetet. 

Rádőlt egy fa

Temesvárra is heves vihar csapott le szombat este, a szél megrongálta a színpadot és a letépte a sátortetők egy részét egy szabadtéri fesztiválon, amelyet a város repülőterén rendezett az egyik kereskedelmi rádió, a kitört pánik során pedig a kijárat felé menekülő emberek közül 11 könnyebb sérüléseket szenvedett, közülük ötöt kórházba szállítottak a mentők. A városban egy 29 éves férfi sérült meg és került kórházba, amikor rádőlt egy fa - számoltak be. 

Országszerte Bihar, Krassó-Szörény, Temes, Hunyad, Dolj, Szeben, Kolozs és Szilágy megye 27 településen okozott károkat a vihar. A tűzoltóknak három elárasztott udvarból és két pincéből kellett kiszivattyúzniuk a vizet, 22 kidőlt fát és két villanypóznát távolítottak el. A szél által leszakított épületelemek, kidöntött fák nyolc járműben tettek kárt - írta az Agerpres.

Folytatódik az ítéletidő

Romániában vasárnapra is heves zivatarokra, viharokra figyelmeztető sárga, illetve narancssárga (első- és másodfokú) riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat Erdélyre, a Bánságra és Olténiára, az ország déli részén azonban továbbra is kánikula van, Bukarestben és néhány környező megyében vasárnapra is vörös (harmadfokú) hőségriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat a 39-41 fokot is elérő csúcshőmérsékletek miatt - tudatták. 

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.