Ugrás a tartalomra

Fényes tűzgömbökkel érkezik a meteorraj január elején

Létrehozva
Január első napjaiban érkezik a Quadrantidák meteorraj, továbbá egy látványos négyes együttállás is megfigyelhető lesz az éjszakai égbolton – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló hétfőn az MTI-vel.

Közleményük szerint a Quadrantida meteorraj január 3-án éjszaka fog tetőzni. Bár a meteorraj látványos csillaghullást szokott produkálni, ezúttal a telihold fénye elnyomhatja a halványabbakat, így óránként várhatóan 10-20 hullócsillagot lehet majd megfigyelni az északi égbolton. Ugyanakkor a raj bővelkedik fényes tűzgömbökben, amelyek a holdfény mellett is gyönyörű látványt nyújtanak.

A legtöbb hullócsillag éjfél körül vagy hajnalban lesz látható.

A tájékoztatás szerint a meteorraj mellett szombaton egy látványos négyes együttállás is megfigyelhető lesz: 18 órakor a telihold alatt a Jupiter bolygó, tőlük balra pedig az Ikrek csillagkép két csillaga, a Castor és a Pollux formáznak egy szabályos égi paralelogrammát. A Jupiter egy igen fényes csillagnak látszik majd a Hold alatt, a Pollux és a Castor azonban jóval halványabbak lesznek a telihold fényében – olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleményében.

(A borítókép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Szerte Európában másképpen ünneplik az anyák napját
VilágKultúra
Idén Magyarországon az anyák napja május 3-ra, vasárnapra esett, de nem minden országban ünneplik ekkor és a szokások is eltérőek.
Elejtették a botot, kizárás lett a vége
VilágSport
Atlétika: váltó világbajnokság, Botswana, Gaborone főváros stadionja.
Potyogtak a gólok
VilágSport
Jégkorong: világbajnoki felkészülési meccsen kikapott a magyar férfi hokiválogatott.
Itt a váltó világbajnokság négyese
VilágSport
Május 2-3-án Botswanában tartják az atléták váltó-világbajnokságát,
amelyen DVTK-sportoló is rajthoz áll.