Ugrás a tartalomra

Érdemes még a héten tankolni: erősen emelkedhetnek az árak

Létrehozva
Akár már a jövő héten jelentősen drágulhat a benzin.
Kép
Minap-archív fotó: Mocsári László

Heteken belül megugorhat az üzemanyag ára Magyarországon az Egyesült Államok és Izrael iráni támadása miatt, amely a Hormuzi-szoroson keresztül blokád alá helyezte a világ egyik legforgalmasabb olajútvonalát – figyelmeztet a Holtankoljak.hu.

Számításaik szerint az olaj ára akár hordónkénti 100 dollárra is emelkedhet, így nem kizárt a literenkénti 70-80 forintos benzindrágulás sem a haza kutatokon, így közelíthetünk a 670-700 forintos üzemanyagárakhoz is. Jelenleg Magyarországon a benzin átlagára 560 forint, a dízelé pedig 590 forint literenként.

Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője az RTL Híradónak elmondta: az olajár-emelkedés 30 forintos áremelkedést is okozhat a hazai kutakon, de a forint gyengülése és a kerülő szállítási útvonalak miatt a drágulás akár ennél nagyobb is lehet.

A honlapon ugyanakkor hozzáteszik, hogy hétfőn sok minden kiderül, hogyan nyit a tőzsde, mekkora mértékben emelkedik a Brent olaj jegyzésára, illetve hogyan folytatódnak a fegyveres konfliktusok a térségben.

A helyzet bizonytalanságát erősíti az a vasárnapi hír is, miszerint Irán lebombázta a Hormuzi-szoroson áthaladó Skylight olajtankert. Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője Facebook-bejegyzésében azt is közölte, hogy a támadásban 4 tengerész megsebesült, a teljes legénységet evakuálták.

A Forradalmi Gárda korábbi vezetője pár órával a támadás előtt mondta, hogy a szállítóhajókat nem fogják megtámadni – tette hozzá Hortay Olivér az MTI szemléje szerint.

A Barátság-vezeték leállása, az adriai szállítás körüli bizonytalanság és az iráni konfliktus egyszerre teszi kiszámíthatatlanná a hazai üzemanyagpiacot – ezt pedig már Szabó Szabolcs, a MOL-csoport értéklánc-menedzsment ügyvezető igazgatója mondta, akit az Economx idézett.

Ez is érdekelhet

Elhunyt Edith Eva Eger klinikai pszichológus, író, holokauszt-túlélő
Világ
Életének 98. évében, kedden elhunyt Edith Eva Eger, magyar származású amerikai klinikai szakpszichológus, a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) elismert kutatója, a holokauszt túlélője, író - közölte kiadója, az Open Books az MTI-vel.
Negyven éve történt a csernobili katasztrófa
Világ
1986. április 26-án a világ figyelme Csernobilra szegeződött, ahol egy félresikerült biztonsági kísérlet során felrobbant az atomerőmű egyik reaktora.
XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
VilágEgyház
Tolvajok azok, akik kizsákmányolják a föld forrásait, véres háborúkat vívnak, vagy a rosszat táplálják bármilyen formában, és nem tesznek mást mint elrabolják mindannyiunktól a béke és nyugalom jövőjét - jelentette ki XIV. Leó pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében, amelyben a csernobili katasztrófa évfordulójáról is megemlékezett.
Új üzemanyag jelenhet meg a benzinkutakon
VilágGazdaság
Olcsóbb lehet, viszont az üzemanyag-fogyasztás megnőhet.