Ugrás a tartalomra

Világ

Az EU területének közel felét fenyegeti aszály
KörnyezetVilág
Főként a délnyugat-európai részeket fenyegeti aszály - hívta fel a figyelmet az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja által hétfőn közzétett jelentés.
A közelgő eurócsatlakozás miatt minősítették fel Horvátországot
GazdaságVilág
A lépést azzal indokolták, hogy az euró bevezetésének pozitív hatásai lesznek szokszédunkra nézve.
Ukrán és magyar zászlós tortával hálálták meg a befogadást
VilágBelföldMiskolc
A szokásos életüket a háború miatt nem, de a táncot tudják folytatni a Miskolcra menekült tinilányok, hála a Ködmönnek.
Egyre inkább megérezzük a drága eurót
GazdaságBelföldVilág
Az euró-forint árfolyam enyhe túlzással naponta dönt rekordokat. Néhány éve még azon izgultunk, hogy elérte a 300 forintot 1 euró ára, július 6-án viszont ez az összeg már történelmi mélypontként 417 forint közelire rúgott, a dollár pedig 409-en felül volt. Utánanéztünk, hogy a tartósan magas rekordárfolyam mitől alakult ki, és milyen hatásait érezhetjük Magyarországon.
Kemenesi: Közelít a nyári Covid, beltéren is indokolt a maszkviselés
BelföldVilág
Magyarországot is fenyegeti a nyári Covid-hullám, hagytuk a járványt megszaladni: a szakértő szerint a harmadik (veszélyeztetetteknél negyedik) oltások mellett már most javasolt a beltéri maszkhasználat is. Egyre sűrűbben jelennek meg új variánsok, törvényszerű, hogy újabb és újabb változatok érkezzenek megjósolhatatlan körülmények között. Akkor is, ha nem veszünk róla tudomást.
Kivonulással fenyeget a Facebook és az Instagram
SzabadidőMiskolcVilág
Előzmény: a felhasználók adatait az Egyesült Államokba továbbíthatták.
Meghalt a volt japán miniszterelnök, aki ellen merényletet követtek el (Frissítve!)
BűnügyVilág
Összeesett Abe Sindzó volt japán miniszterelnök, miután meglőtték egy rendezvényen Nara városában, írta a BBC-re hivatkozva a Telex. A támadót előzetes letartóztatásba helyezték. A merénylet után pár órával bejelentették: a politikus nem élte túl a támadást.
Boris Johnson hivatalosan is bejelentette lemondását
MiskolcVilág
Mind a Konzervatív Párt vezetői tisztségéből és a miniszterelnöki pozícióból. Igaz, utóbbiban maradna addig, amíg meg nem választják az utódját a párton belül.
Annyi a Besúgónak is - megszünteti a saját tartalomgyártást az HBO Max
SzabadidőBelföldVilág
A dolog nem volt teljesen előzmények nélküli, hiszen múlt héten teljesen váratlanul húsznál is több saját sorozatot (köztük az idén bemutatott A besúgót) távolíttatott el platformjairól. 
Itatással segíthetjük a települési állatokat a kánikulában
KörnyezetBelföldMiskolcVilág
A tartós hőség nemcsak az emberek, de a települések vadon élő állatvilága számára is nehéz időszak. A térkővel, aszfalttal burkolt településrészeken nagy területekről hiányoznak az ivóhelyek, ahol az állatok szomjukat olthatnák, fürdéssel felfrissülhetnének. A hőség különösen a fészket elhagyó, még rutintalan fiókákat érinti hátrányosan, mert még nem ismerik a környék vízlelőhelyeit - hívja fel a fegyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
A világ egyik legrangosabb szakmai díjában részesült az Avalon Ristorante
SzabadidőBelföldMiskolcVilág
A borszakma legfontosabb magazinja, az amerikai Wine Spectator díjazta a miskolctapolcai éttermet.
Hogy lehet máshol sokkal kisebb az infláció, ha egyszer nincs náluk árstop?
MiskolcGazdaságBelföldVilág
Miközben azt hallgathatjuk, hogy a háború miatt jár az egekben az infláció, és máshol sem jobb a helyzet, a számok azt mutatják, hogy már 2021 végén is az EU egyik legnagyobbja volt a magyar drágulás, és most is sokkal rosszabbul állunk a nyugatiaknál. Az olcsó energia annyira elég, hogy a régiónkhoz képest elviselhetőnek tűnjön a magyar infláció, és nőjön az esélye annak, hogy még akkor is nagy legyen az itteni drágulás, amikor Európa legtöbb más helyén már visszatér a nyugodt időkben megszokott szintre – veti fel a hvg.hu. 
Földrengés rázta meg Bosznia-Hercegovinát
Világ
Bosznia-Hercegovinát csütörtökön reggel 4,7-es erősségű földrengés rázta meg az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Intézet (EMSC) mérése szerint.
A Tiszain nem volt kilenc és háromnegyedik vágány
KultúraSzabadidőMiskolcVilág
Negyed évszázada kezdődött a varázslat: 25 éves a Harry Potter
Ryanair: hazudott a Magyar Nemzet
BelföldVilág
A cég honlapján a repülőjegyek árai és az induló járatok mellett a magyar médiaviszonyokról is tájékozódhatunk mostmár.
Felesben arat a legjobb - egyelőre - magyar versenyző
SportVilág
A király nem dőlt le, csak letört: Rapport Richárd jól teljesít a jelöltek versenyén, három döntetlennel áll jelenleg, ám lehet, most láthatjuk utoljára magyar színekben játszani.
Törökország: ugyanaz a baj, mint nálunk, csak nagyban
MiskolcGazdaságVilág
Hihetetlen mértékben inflálódott a líra, a törökök ezért igyekeznek addig elkölteni a pénzüket, amíg ér valamit. Az aranytartalékot náluk is az ingatlan jelenti.
Bukta Ukrajna az Euróvíziót
CelebhírekVilág
Hiába nyerte meg az idei versenyt az ország, a szervező Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) úgy döntött, a háborús állapotok miatt nem rendezhetik meg a 2023-as döntőt.
Éjszakára elzárják az ivóvizet a Pó-alföld városaiban
Világ
Az észak-olaszországi Piemont és Lombardia tartomány 125 önkormányzatában életbe lépett a vízfogyasztás korlátozása Pó folyó medencéjét sújtó aszály miatt - jelentette a Corriere della Sera napilap csütörtökön.
Hatmilliárdos segélycsomaggal mentené meg a lakosságot az inflációtól az osztrák kormány
GazdaságVilág
A folyamatos áremelkedésekre reagálva, hatmilliárd eurós segélycsomagot mutatott be kedden az osztrák kormány kedden.