Világ
Tűz ütött ki egy csehországi idősotthonban
Két ember meghalt és több mint ötvenen megsérültek egy idősotthonban történt tűzesetben csütörtök hajnalban a Prága melletti Roztokyban - közölte a prágai mentőszolgálat a Twitteren.
Helyi összefogással, komplex programokkal segítik a szegregátumokban élők felemelését
Ezt célozza a Városi kezdeményezés az innovatív és integrált szociális szolgáltatásokért, foglalkoztatás-fejlesztésért Miskolcon - röviden a 4IM projekt, melynek megnyitóját szerdán tartották Kassán.
Már Olaszországba is be lehet utazni
Az olasz egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy szerdától megszüntetik azt a kötelezettséget, amely szerint az országba lépőknek igazolniuk kell a koronavírus elleni védettségüket, illetve friss negatív szűrési leletet kell felmutatniuk.
Tizenegyezren menekültek Magyarországra a háború sújtotta Ukrajnából pénteken
Az ukrán-magyar határszakaszon 5930 ember lépett be pénteken Magyarország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül 5019-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-vel.
Meghalt Ray Liotta
67 évesen meghalt Ray Liotta amerikai színész, akinek karrierje 1990-ben Martin Scorsese ikonikus gengszterfilmjének, a Nagymenők főszerepével robbant be, írja a Telex a Deadline.comra hivatkozva.
Csaknem 5500 éves lehet a világ legöregebb fája
Egy chilei tudós szerint csaknem 5500 éves lehet a világ legöregebb fája, a Dédnagyapának becézett, négy méter vastag törzsű patagónciprus.
Hatalmas aszteroida közelíti meg a Földet
Pénteken egy 1,8 kilométer átmérőjű aszteroida közelíti meg a Földet. A (7335) 1989 JA jelű égitestet a potenciálisan veszélyes objektumok közé sorolják, azonban becsapódásától a szakemberek szerint nem kell tartani.
"Nem valószínű, hogy Ukrajna rövidesen uniós tagjelölt ország lesz"
Nem túl nagy az esélye annak, hogy Ukrajna rövidesen európai uniós tagjelölt ország lesz, mivel túl sok tagországnak nem tetszik ez az ötlet, továbbá igazságtalan lenne a nyugat-balkáni országokkal szemben is, amelyek már régóta várnak a tagjelölti státuszra – jelentette ki Mark Rutte holland miniszterelnök a parlamentben.
Háborús bűn elkövetése miatt ítéltek el egy fiatal orosz katonát
Életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki a bíróság Kijevben arra a 21 éves orosz katonára, aki megölt egy civilt. Az invázió kezdete óta ez volt első háborús bűnökkel kapcsolatos per - írja a 444.hu.
Emlékezzünk meg a legédesebb államalkotó rovarról!
1734. május 20-án született az európai méhészet kiemelkedő alakja, az első osztrák méhészeti iskola egykori vezetője, Anton Janša. Az ő méhészeti munkásságának állítunk emléket azzal, hogy születésnapjának dátuma lett a méhek világnapja.
Elhunyt Vangelis
Meghalt Vangélisz Papathanaszíu, művésznevén Vangelis. Az Oscar-díjas görög zeneszerző 79 éves volt.
Negyvenéves csúcson a brit infláció
Négy évtizede nem mért ütemre gyorsult áprilisban az éves brit infláció.
Emléktáblát kapott Arany János Walesben
Az eseményre a helyi sörfőzde különlegesen palackozott sört is készített, amelynek emblémáján Arany János portréja látható.
Horvátországban bevezetik az eurót jövőre
Elfogadta az euró bevezetéséről szóló törvényt a horvát parlament pénteken - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT).
Segítenek a vállalkozásoknak megvédeni termékeiket
A kis- és középvállalkozások innovációs tevékenysége szempontjából fontos, hogy fejlesztéseik, újításaik megfelelő iparjogvédelmet kapjanak. Ezt a célt szolgálja egy határokon átnyúló projekt, melyben öt, szlovák és magyar kereskedelmi és iparkamara vesz részt.
Leállította Ukrajna az orosz földgáz tranzitját egy Luhanszk megyei állomáson keresztül
Az ukrán gázszállító rendszert üzemeltető vállalat szerint lehetetlenné vált a földgáz további szállítása, a Gazprom szerint viszont nincs is semmi probléma.
Dolgozott a karma - Meggyilkolt élettársa elásása közben kapott szívrohamot egy férfi
Az eset az USA-ban történt, az amerikai férfi holttestére a félig betemetett sírgödör mellett találtak rá a rendőrök.
Holdfogyatkozás lesz a jövő héten
Teljes holdfogyatkozás kezdődik hétfőn hajnalban, amely Magyarországról is megfigyelhető lesz napkelte előtt, részleges holdfogyatkozásként a látóhatáron.
Németországban már csaknem nyolcszáz forint egy liter benzin
A benzin és a dízel ára az idén lépte át először a literenkénti 2 eurós határt az országban.