Ugrás a tartalomra

Átadták a Sajószentpéter és Berente közötti elkerülő utat

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. december 21. csütörtök 12:57
Biztonságosabb közlekedés, Miskolc, a főváros, valamint az M30-M3 gyorsforgalmi utak gyorsabb elérése: ez a jelentősége az ünnepélyes keretek között átadott 260. sz. Sajószentpéter és Berente közötti elkerülő út megépítésének – tájékoztatta szerkesztőségünket az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Fotó az építkezés korábbi szakaszáról: colas.hu

Mint írják a 260. sz. út Sajószentpéter és Berente közötti elkerülő út új nyomvonalon épült, 2×1 sávos kialakítással, 10,6 kilométer hosszúságban. Az elkerülő út és a 27. sz. főút csatlakozásánál, valamint a 2606. jelű Kazincbarcika-Múcsony összekötő út csatlakozásában – 2 db új körforgalmi csomópont valósult meg, valamint 8 db új híd is épült. Mivel az elkerülő út a Sajó völgyében vezet, amely egykor a Sajó vízjárta árterülete volt, ezért a beruházáson belül vízrendezésre – vagyis mederkorrekcióra, meder- és partbiztosításra – is sor került. A Sajó folyó mentén árvízvédelmi funkciókat ellátó töltések korrekciója is megtörtént, hogy a Sajó árvize esetén a lakóingatlanok védelme biztosított legyen.

A közlemény értelmében az elkerülő út megépítésére azért volt szükség, mert a 26. sz. főút mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban fontos szerepet tölt be: amellett, hogy kapcsolatot létesít Miskolc-Bánréve között, a magyar-szlovák határátkelő irányába, Miskolcot összeköti Kazincbarcika városával is. 

A 26. sz. főút mellett az utóbbi években az M30 Miskolcig tartó szakasza is további jelentős forgalmat bonyolít l Szlovákia felé – szintén Bánrévén keresztül, illetve a már megépült Miskolc északi elkerülő I. és II. üteme az M30 autópályáról Bánréve felé irányuló forgalmat Miskolc belvárosától távol, a 306-os főúton vezeti, direkt kapcsolatot biztosítva az M30 autópálya és a 26. sz. főút között. Az így megnövekedett teher- és személyforgalom, valamint a gyorsabb és kényelmesebb közlekedés biztosítása teszi indokolttá a kapacitásbővítést, a 2x1 sávos új elkerülő út megépítését. A kivitelezést a HE-DO Építő Zrt. és SOLTÚT Kft. végezte nettó csaknem harminc milliárd forint értékben.

Az elkerülő út építése mellett korszerűsítették a 2606-os jelű Kazincbarcika-Múcsony közötti utat. Kazincbarcikán egy új városi bekötés épült a 260. sz. külterületi elkerülő úthoz csatlakozva. Az új városi bekötés új nyomvonalon épült 900 m hosszban, amelyen két új építésű körforgalmi csomópont (egy négyágú és egy ötágú) létesült. A kivitelezést a STRABAG Építőipari Zrt. végezte alig több mint ötmilliárd forint értékben.

A két összefüggő beruházás révén a belterületi szakaszok forgalma, az utazási idő és a baleseti kockázat is nagymértékben csökken, egyúttal mérséklődik az érintett településeken a tehergépjármű forgalom okozta zaj és egyéb környezeti ártalmak okozta terhelés.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!