Ugrás a tartalomra

Márki-Zay Péter is Varga Andrea mögött

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2024. április 27. szombat 11:25
Alapító elnökük látogatásával nyomatékosította a Mindenki Magyarországa Néppárt (MMN), hogy a jelenlegi miskolci alpolgármester mögött állnak a közelgő önkormányzati választáson.

Szombat reggel a Búza téri Vásárcsarnok előtt folytatta az európai parlamenti listaállításhoz szükséges aláírások összegyűjtését az MMN. A párt elnöke azonban nem pusztán ennek apropójából érkezett Miskolcra – Márki-Zay Péter megerősítette azt, amiről már korábban mi is írtunk: politikai közössége a polgármesterségért induló egyik jelenlegi alpolgármestert, Varga Andreát támogatja a június 9-én tartandó önkormányzati választáson.

A 2022-es ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint habár az összefogás úgy tűnik, „országosan halott”, számos településen mégiscsak így lehet kiküszöbölni a Fidesz újbóli hatalomba kerülését. Hódmezővásárhely polgármestere egyúttal megjegyezte, Miskolcon „más a képlet”, meglátása szerint éppen emiatt nem szabad a helyieknek bedőlniük a Demokratikus Koalíciónak és – ahogy mondta – "szatellitpártjainak”.

Juhász Ákos képgalériája

Márki-Zay Péter hangsúlyozta: miután Veres Pálra az egyik legtisztességesebb hazai polgármesterként tekint, így az ő visszavonulását követően – miként fogalmazott – "a hagyatékát" a mellette legrégebben tevékenykedő alpolgármester tudná a leghitelesebben továbbvinni. Az MMN első embere úgy vélekedett: lehetséges, hogy – ugyancsak őt idézve – „az álcivil fideszes jelölttel” szemben még ez sem lesz elég néhány hét múlva, azonban pártja Varga Andrea korrupciómentesség melletti elköteleződése miatt nem támogathat mást.

A Függetlenek a Szinva Városáért Egyesület, a Jobbik-Konzervatívok, a Momentum, a Helyi Civilek Szövetsége és a Mindenki Magyarországa Néppárt szövetsége által támogatott polgármesterjelölt elmondta: 2018 óta ismeri személyesen Márki-Zay Pétert, így nagy örömmel fogadta, amikor törekvéseikhez támogatókra talált benne és követőiben.

Ahogy azt Varga Andrea az eseményen felidézte: Veres Pál bejelentését követően másik két alpolgármestertársával felelősséget éreztek, hogy a város folytonosságát és stabilitását megőrizzék, ezért fogtak össze a fentiekben említett pártokkal. A városvezető mindemellett leszögezte: olyan szövetségben érdekeltek, melyben a várospolitika megelőzi a pártpolitikát – vagyis ők alapvetően azt nézik, kik azok, akik képesek és hajlandók Miskolcért tenni.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!