Ugrás a tartalomra

Magyar áttörés: akár tizenöt évvel korábban is diagnosztizálhatják az Alzheimer-kórt

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. március 25. hétfő 08:18
A régióban elsőként Magyarországon lehet a tünetek megjelenése előtt tíz-tizenöt évvel egy vérvizsgálattal kimutatni az Alzheimer-kórra jellemző kóros fehérjék jelenlétét, az online végezhető memóriateszttel pedig nyomon követhető az állapotromlás.
Fotók: Getty Images

A fejlesztésről, valamint az új diagnosztikai módszer jelentőségéről Dr. Sátori Mária Alzheimer-kutató számolt be az Indexnek. 

A Pozitron Medical Diagnosztika Központ neurológus főorvosa elmondta, korábban a betegség megjelenése után CT- és MR-vizsgálatok mellett gerincvelői agyvízvétellel lehetett kimutatni, ami a vérvételnél komolyabb beavatkozást jelent.

Az Alzheimer-kór diagnosztikájában újdonságnak számító szűrővizsgálat során egy egyszerű vérvételből meg lehet állapítani a betegségre utaló kóros fehérjék jelenlétét, a mesterséges intelligencia által kiértékelt online tesztsorozattal pedig lehet következtetni a kognitív funkciók kezdődő hanyatlására
– ismertette a lapnak a szakorvos.

A kétkomponensű vizsgálatból 96-97 százalékos pontossággal megbecsülhető az Alzheimer-kór kialakulásának valószínűsége akár 10-15 éver előre.

Magyarországon, a nemzetközi gyakoriságnak megfelelően a 60 év felettiek mintegy 20 százaléka, a 70 év felettiek 30 százaléka, míg a 80 évnél idősebbek csaknem 50 százaléka érintett valamilyen demenciában, a demensek 60 százaléka Alzheimer-kórban szenved.

A főorvos azt is elmondta, hogy az Alzheimer-kórral küzdő betegek is sokáig – akár évekig, évtizedekig – megőrizhetik szellemi fittségüket, ha aktívan mozognak, szellemi munkát végeznek, és karbantartják a metabolikus háztartásukat, azaz a vércukrot, koleszterint, vérnyomást, máj-és veseműködést, ionháztartásukat. Ezek az érintettek már ma is hosszú évekkel ki tudják tolni a komoly demencia megjelenését. 

A teljes cikk ITT olvasható.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!