László története nem szokványos, egészséges kisbabaként született 1979-ben, aztán megtörtént minden szülő rémálma, elejtették. Az esés következtében fejsérülést szenvedett, három hónapig kómában volt, és kiderült, a baleset következményei egész életében elkísérik.
„Az esés miatt nem tudtam megtanulni írni, olvasni. Felismerem a betűket, számokat, de összeolvasni nem tudom. A memóriám szerencsére jó, amit megtanultam, azt használom, feltalálom magam” – mondja László, akit a munkahelyén kerestünk fel. Megtudtuk tőle, hogy sosem gondolt magára betegként, és nem érzi magát kevesebbnek másoknál. A munkában is megállja a helyét, nem is akárhogyan, hiszen nem véletlenül lett mára ő a MiProdukt Kft. legrégebbi dolgozója. Fiatal pályakezdőként a kilencvenes évek közepén állt munkába, és mosolyogva mondja, hogy ez idő alatt sok munkatárs jött és ment, köztük legalább öt vezetője is a cégnek, ő meg mindig maradt a biztos pont, akire számíthatnak, akire szükség van.
„Gyerekkoromban nagymamám a varrodában dolgozott, ő hozott magával sokszor, mindenkinek bemutatott. Tizennégy éves koromban kezdtem el dolgozni. Először szociális foglalkoztatottakkal dolgoztam együtt, sérült gyerekekkel, krumplis táskákat, tasakokat készítettünk. Mikor az a részleg megszűnt, a takarítókhoz kerültem, onnan később a kötészetre. Végül itt is ragadtam. De azóta is besegítek a többieknek, amelyik részlegen szükséges” – meséli a korai kezdeteket.
Azóta peregtek az évek, évtizedek, de állítja, még most is szereti a munkáját és a munkatársakat, akiktől sokat tanult. „Amit mutattak nekem, a fejemben ragadt, mai napig emlékszem mindenre. Kevés olyan kézi szakmunka van itt nálunk, amit ne tudnék elvégezni. Sok munkatárs cserélődött már mellettem, de mindig voltak olyanok, akikkel szívesen töltöttem a munkaidőmet. Baráti kapcsolatok alakultak ki. Volt olyan, aki anyáskodott felettem, van, akivel folyton húzzuk egymást, sokat viccelődünk. De szívesen megyek segíteni, akár munkán kívül is, ha valaki kéri, így nagyon sok munkatárssal jó a viszonyunk. Sőt, a feleségemet is itt ismertem meg” – árulja el László.
Érdeklődésünkre, hogy a munkán kívül mivel szokta eltölteni az időt, beavatott, hogy nagyon szeret biciklizni, amikor az időjárás engedi munkába is azzal jár. Hobbija a kertészkedés is, műveli a saját kertjüket és másokét is szívesen gondozza, ha megkérik rá. Mivel igazi ezermester, a barátok gyakran hívják segíteni mindenféle munkához: építkezéshez, festéshez, kőműves munkákhoz. Egyiktől sem jön zavarba. „Gyakran hívnak és szívesen megyek, ha tudok” – mondja.
De nem csak munkából áll az élet. Belefér a kirándulás, a mozi is a feleségével, vagy csak úgy beülni egy sütire a cukrászdába. Gyakori célpontjuk Tiszacsege, ahol tudnak pihenni, László kicsit horgászni is.
Úgy gondolja, vannak hátrányai az állapotának, de nem betegségként éli meg. Keresi mindenben a lehetőséget, mit, hogyan tud a legjobban megoldani. „Jó kedvvel ébredek, jó kedvvel jövök dolgozni, úgy is megyek haza. Nem azzal foglalkozom, amit nem tudok, vagy másként tudok megcsinálni a többi emberhez képest, hanem azzal, amiben jó vagyok. Szeretnék új dolgokat tanulni, kipróbálni. Nemrég költöztünk például családi házba, most azt próbálom szépítgetni, javítgatni, saját ízlésünkre formálni” – avat be pozitív életszemléletébe a MiProdukt Kft. legrégebbi dolgozója.
„Amikor ide kerültem és körbe vitt az akkori cégvezető bemutatni engem a dolgozóknak, úgy mutatták be Lacit nekem, hogy írni, olvasni nem tud, de mindenhez ért. Akkor azt gondoltam, ez költői túlzás. Azóta már tudom, hogy nem az” - emlékszik vissza főnöke, Osvald László nyomdavezető, aki kiemelte: „László a MiProduktnál slágerember. Jószándékú, elfogadja az instrukciókat és azok szerint végzi el a feladatokat. Jó a kézügyessége, igazi ezermester, amit lehet, megcsinál magától. Ha már műszaki dolgok is keverednek bele, számolni kell, olvasni kell, abban segítségre szorul. Amit mindig meg is kap, hiszen Ő itt mindenki Lacikája. A munkatársak szeretik, szeretnek vele dolgozni.”
