Ugrás a tartalomra

A HSA Group számára az ember nem erőforrás, hanem érték

Létrehozva
Tíz éve kapcsolják össze a munkavállalókat és a foglalkoztatókat Miskolcon és a vármegyében.
Kép
HSA Group szülinap
Az idén 25 éves HSA Group munkaerő-közvetítő cégcsoport a miskolci irodájuk tízéves születésnapját ünnepelte a városháza dísztermében. Fotó: Mocsári László

A huszonöt éve alapított, városunkban éppen tíz éve működő munkaerő-közvetítő és kölcsönző cégcsoport mára a régió munkaerőpiacának megkerülhetetlen szereplője lett. A tízedik évforduló méltó megünneplésének helyszínéül a miskolci városháza dísztermét választották, ahová meghívták az önkormányzat, a helyi vállalkozások és vállalkozástámogatók, valamint a HR-es szakma reprezentánsait. Az együtt ünneplés mellett így mód nyílt arra is, hogy a szakemberek és a különböző területek vezetői megosszák egymással a munkaerőpiacot, a szakmát érintő tapasztalataikat, miskolci és vármegyei viszonylatban.

Kép
HSA Group szülinap2

A jubileumát ünneplő vállalat munkatársait és a születésnapi konferencián jelenlévőket Hollósy András alpolgármester köszöntötte, aki hangsúlyozta, ezen az eseményen nem csak a HSA Group huszonöt éves évfordulóját, és a miskolci iroda tíz évét ünnepeljük, hanem azt a munkát, amelyet ezekben az években elvégeztek városunkban, gazdagítva azt. Kiemelte, az elmúlt időszakban a város vezetése is nagyon sokat dolgozott azon, hogy hogyan tudják átformálni a gondolkodást Miskolcon, hogyan tudják az acélvárosi jelzőt a Bükk városa jelzővé átalakítani. Az Acélváros egy nehéz örökségről szól, arról, hogy a szocialista nagyipar összeomlása után keletkezett egy hatalmas űr. Mindenekelőtt a foglalkoztatásban. Miskolcon nagyon sokan dolgoztak az acél- és vasgyártásban, kevesen vannak olyanok, akiknek valamelyik rokona, hozzátartozója, barátja ne dolgozott volna az LKM-ben, vagy a Diósgyőri Acélművekben.

Kép
HSA Group szülinap3

– Van egy terhes örökségük és nehéz volt ezt a terhes örökséget egy fejlődőpályára állítani. Azon dolgoztunk az elmúlt hónapokban, hogy ez megtörténjen. Erről szól a Bükk városa program, amelyet a kormánnyal együttműködve dolgoztunk ki, többek között azért, hogy minél inkább leszorítsuk városunkban a munkanélküliséget. Ennek máris van hatása, nagyon komolyan csökkenteni tudtuk Miskolcon a munkanélküliek számát. Sőt, most már új tapasztalatunk az, hogy több területen inkább munkaerőhiány van. Éppen ezért nagyon fontosak az olyan vállalkozások számunkra is, mint a HSA Group, amelyek segítenek nekünk ebben a munkában – fogalmazott az alpolgármester.

Hozzátette, különösen értékes az olyan támogatás, ahol a diákoktól a kölcsönözhető felnőtt munkaerőn át egészen a szépkorúak foglalkoztatásáig szinte minden munkavállalói csoporttal együttműködnek. Megköszönte ezt a munkát és rámutatott arra, hogy az önkormányzat ebben partner lesz. Végezetül megemlítette, hogy a Miskolci Városgazda segítségével, a Belügyminisztérium és a Magyar Kormány támogatásával, megoldották azt is, hogy hatvan hajléktalant vonjanak be a munkaerőpiacra. Aki tehát szeret és akar dolgozni Miskolcon, az megtalálhatja a módját is – mondta Hollósy András.

Kép
HSA Group szülinap4

Mátyás László a HSA Group alapítója megnyitóbeszédében emlékeztetett, huszonöt évvel ezelőtt a HSA Group még nem létezett, de az alapjait akkor tették le, és úgy döntöttek, hogy formálni fogják a munkaerőpiacot. A HSA erőssége a gyors reagálás a folyamatos változásokra, az emberekbe vetett hit és a digitális adaptáció képessége.

– MELÓ-DIÁK Alföld Iskolaszövetkezettel indítottunk a kilencvenes évek közepén, amely franchise hálózattá nőtte ki magát, majd 2000-ben Debrecenben megkezdte működését a HSA Kft. Mindez egy olyan világban történt, ahol a munkaerőpiac éppen formálódott, mi pedig úgy döntöttünk, hogy nem csak követjük, hanem formálni is fogjuk. Egyre komplexebb HR szolgáltatást nyújtottunk partnereinknek, majd ezt a stratégiát követtük az elmúlt huszonöt év minden percében. Ahogy mi fejlődtünk, úgy változott körülöttünk a munkaerőpiac is. Több korszakon mentünk keresztül. A kétezres évek elején a nyitásra, a meggyőzésre, a növekedésre koncentráltunk. Magyarország EU csatlakozásával piacaink kitágultak, a mobilitás megnőtt, és a munkaerőhiány is megjelent bizonyos szektorokban. A 2008-as válság megtorpanásához sikerrel alkalmazkodtunk, bővítettünk, új szolgáltatásokat vezettünk be – sorolta a vállalkozás alapítója az eredményeket. 

Leszögezte, számukra az ember nem erőforrás, hanem érték. Ezt nemcsak hirdetik, hanem minden nap meg is élik, ennek szellemében dolgoznak.

Kép
HSA Group szülinap5

A HSA Group miskolci irodájának vezetője Leskó Annamária elmondta, minden év januárjában az a szokás náluk, hogy átgondolják az előző év történéseit, üzleti sikereit, az iroda eredményeit, és beszámolót tartanak a cég vezetésének arról, hogy mit sikerült elérni, milyen célképzéseket tudtak megvalósítani.

– Amikor az idei beszámolómat készítettem, akkor jutott eszembe, hogy fontos lenne a miskolci irodánk tíz éves évfordulóját is megünnepelni. Szerettem volna összehívni azokat a kollégákat, munkatársakat, partnereket, vezetőket, HR-eseket, termelési, operatív és adminisztratív osztályok munkatársait, akikkel az elmúlt tíz évet együtt éltük meg. Amikor megkaptam rá a vezetőim jóváhagyását, akkor az is megfogalmazódott bennünk, hogy legyen ez egyben egy szakmai nap is, amelyre olyan szakembereket, előadókat hívunk meg, akik tapasztalataikkal segíteni tudják a helyi cégek képviselőinek a munkáját. Ezért is nagy öröm számomra, hogy ilyen sokan elfogadták a meghívásunkat – osztotta meg a miskolci iroda vezetője.

Kép
HSA Group szülinap6

Érdekességként említette, hogy az induláskor mindössze egy partnerük volt, a Miskolci Patyolat, amellyel, igaz már más néven, de azóta is töretlen az együttműködésük. Őket egyre több ügyfél követte az évek során, amelyek igénybe vették gyorsan bővülő szolgáltatásaikat, mint például a munkaerő-kölcsönzést, az egyszerűsített foglalkoztatást vagy akár az igen hatékony és költségkímélő diákmunkát. Ma már akár a külföldi munkavállalók kölcsönzése sem okoz gondot számukra.

Kép
HSA Group szülinap7

A megnyitóbeszédeket követően szakmai előadások következtek, majd kerekasztal beszélgetéseken elemezték, milyen a borsodi munkaerőpiac helyzete a gyakorlatban. A kerekasztalt tapasztalt vezetők ülték körül: Hanchyn Diána regionális HR-vezető a Jabilból, Nagy László HR-igazgató, a B+N Referencia Zrt-től, Kósa István gazdasági igazgató, a Weinberg 93 Kft-től, valamint házigazdaként Leskó Annamária irodavezető, a HSA Group-tól.

A második kerekasztal beszélgetés témája a „Mit tartogat a jövő a borsodi régió számára?” volt, amelyen szintén komoly szaktekintélyek és a város illetve a vármegye vezetői osztották meg gondolataikat. A nagy érdeklődéssel hallgatott párbeszéd során Szikszai Judit a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályvezetője, Matiscsák Éva alpolgármester, Bihall Tamás a BOKIK elnöke és Kánya István a HSA Group régióvezetője mondta el véleményét a kérdésről.

Kép
HSA Group szülinap8

Bihall Tamás egyebek mellett arra mutatott rá, hogy nehéz a helyzet, de vannak biztató alapok. Ilyen például, hogy vármegyénk a legnagyobb adófizető vármegye a vállalkozások adóját tekintve. Vannak jó mutatószámaink is, ilyen az egy főre jutó ipari termelés is, amiben benne vagyunk az első öt-hat vármegye csoportjában. Érti a jogos kritikákat is, mindig van mit javítani, de a régió gazdaságának helyzete nem független az ország és Európa helyzetétől, így például a szomszédban negyedik éve tartó háborútól sem. Kritika éri a szakképzést is, amelyet különösen megvéd, mert úgy látja, ezen a téren hatalmas a fejlődés. Úgy a közép-, mint egyetemi szinten. Meglátása szerint jó a Miskolci Egyetemen folyó képzés is és a szakképzési centrumokhoz tartozó szakiskolák képzése is. Mindegyikben folyamatos a törekvés arra, hogy igazodjanak a változó igényekhez és együttműködjenek a vállalkozói, gazdasági, ipari szférával. Ehhez nekik is nyitott partnerekre van szükségük. A BOKIK elnöke külön kiemelte a duális képzést, amelyben évről évre többen vesznek részt.

Bihall Tamás úgy látja, hogy a munkaerő városban, vármegyében maradásának az is egyik feltétele, hogy az itteni vállalkozások jobban megbecsüljék a munkaerőt. Amíg egy jó szakember Ausztriában három-négyszeresét keresi, mint itthon, addig a többségük el fog menni.

Kép
HSA Group szülinap9

Ezzel több ponton egyetértett Matiscsák Éva alpolgármester is, aki nem csak vezetőként, de családanyaként is látja és megéli a munkaerőpiaci problémákat.

– Minden elvándorló fiatal nagy veszteség a városnak és a vármegyének, és nem utolsó sorban a családoknak is. Én gyakorló anyuka is vagyok, és szerencsés is, mert az én gyermekem itt maradt Miskolcon, de vannak a környezetemben olyan családok, olyan barátok, ahol az egyik gyerek Ausztráliában, a másik Amerikában él, az unokák is ott születtek meg. Bizony ez a családoknak nagyon fájdalmas. Úgy gondolom, hogy világos jövőképet kell mutatnunk a gyerekeknek, hogy motiváltak legyenek az itthon maradásra. A mai fiatalok már a Z generáció, akik nem gondolkodnak egy percig sem , és ahogy mondtam, akár Ausztráliáig elmennek egy jó lehetőségért – mondta.

Ezért kell úgy a foglalkoztatóknak, mint az önkormányzatoknak és a kormánynak is olyan megoldásokon, programokon dolgozniuk, amelyekkel megtarthatják a fiatalokat és a többi munkaerőt a térségben. Példaként említette a Fiatal Házasok Házát, ahol a fiatal házasoknak kínálhatnak olcsóbb albérleti lehetőséget, mert a munkahelyeken és a béreken túl a lakhatás is egy fontos megtartó elem. De sok egyéb is, mint a helyben elérhető iskolák, bölcsődék, vagy a különböző kulturális és szórakoztató szolgáltatások. Ezek megléte ma már elvárás egy fiatal család számára.

Kép
HSA Group szülinap10

– Amit még nagyon fontos tudni a fiatalokról, és ez is egy saját tapasztalat, hogy sokkal környezettudatosabbak, mint a korábbi korosztályok. Erre is figyelemmel kell lennie ma már a vállalatoknak és az önkormányzatoknak. Ezek a fiatalok nagyon félnek a jövőtől, hiszen nem tudják, hogy mi lesz a világgal, hogyha például kivágják a fákat, megváltozik a klíma. Számukra ez is fontos téma. Ha választhatnak, hogy olyan helyre menjenek, ahol a cég és a település környezettudatos, akkor inkább oda mennek – közölte az alpolgármester.

Hozzátette, nagyon jól tud működni az is, ha a felnőtt társadalom, a vállalatok, az önkormányzat egyenrangú partnernek tekinti őket és meghallgatják a véleményüket. Ezt a tapasztalatot szűrte le a miskolci diákszervezetekkel meglévő együttműködésekből. 
- Ők a jövő nemzedéke, meghallgatjuk a véleményüket, ők pedig igénylik is, hogy beleszólhassanak a jövőjüket érintő kérdésekbe – summázta Matiscsák Éva.

A HSA Group születésnapi konferenciáján számos érdekes és értékes előadás és gondolat hangzott el, a résztvevők minden bizonnyal sok új ismerettel, tovább gondolásra érdemes információval felvértezve indultak haza a városházáról.

Ez is érdekelhet

Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.
Bármikor újrakezdheti
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Olyan miskolciakat mutat be Jacsó Pál sorozata, akik egy új helyen, akár másik országban kezdték újra életüket. De Miskolc ad otthont olyan lélekerős embereknek is, akiket az élet tépázott meg.
Jól jön a 13. és 14. havi nyugdíj az érintetteknek
MiskolcGazdaság
Mindenki örül a plusz pénznek és van hová tennie. Ez derült ki stábunk körképéből.
A Vasgyár, az Avas és Hejőcsaba is érintett egy közösségfejlesztő projektben
Miskolc
Elindult az „Együtt a helyi közösségekért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.