Ugrás a tartalomra

Megkezdte az M30-as lezárással érintett szakaszának javítását a STRABAG

Létrehozva
Az autópálya korábbi kivitelezője mindezt a Facebook-on jelentette be, ahová két képet is feltöltöttek, melyen látható: a lezárt szakaszon újból munkagépek jelentek meg. 
Kép
Munkagépek jelentek meg az M30-as lezárt szakaszán. Fotó: Strabag Magyarország Facebook

Megkezdte az M30-as lezárással érintett szakaszának garanciális javítását a STRABAG – mindezt a korábbi kivitelező cég jelentette be a Facebook oldalán. Amint fogalmaznak, a munkálatok során szoros együttműködésben dolgoznak az Építési és Közlekedési Minisztérium munkatársaival, hogy minél hamarabbi és tartós megoldás születhessen. "A cél közös, hogy mindenki biztonságosabban és problémamentesen közlekedhessen a jövőben!" – írják. 

Ahogyan arról korábban a minap.hu is beszámolt, tavaly február 17-e óta nem lehet közlekedni az M30-as autópálya Miskolc és Szikszó közötti szakaszán, mert a pálya mindkét oldalán oly mértékben megrepedt, illetve megsüllyedt a burkolat, ami balesetveszélyessé tette a közlekedést. Mindezt hónapokon át tartó egyeztetés követte a kivitelező és a kormányzat között. 

Kép

Tavaly december végén aztán Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője jelentette be, hogy  az STR M30 Konzorcium az elmúlt hónapokban helyszíni- és laborvizsgálatokkal meghatározta a hiba okát és szakértők bevonásával javaslatot tett a helyreállításra. „Ennek során többek között gondoskodni kell a rétegvíz elvezetéséről, a töltést néhol részlegesen, máshol teljesen el kell bontani. A süllyedést okozó altalaj további elmozdulásának megakadályozása, teherbírásának növelése érdekében összesen hétszázötvenöt cölöpöt raknak le, az egyes cölöpök hossza húsz-huszonöt méterre tehető. A cölöpözést követően épülhet vissza a mintegy százezer köbméter töltés és hétezer négyzetméter pályaszerkezet” – fogalmaz.

A közleményben azt írták, a munkák leghamarabb márciusban kezdődhetnek el – ezzel összhangban van egyébként a STRABAG pénteki bejelentése is – és október végére fejeződhetnek be. A munkákat  a jótállási kötelezettség keretében, saját költségén végzi el a kivitelező.

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

Derült, vagy fátyolfelhős, száraz időben lesz részünk szombaton
BelföldKörnyezet
Napos idő várható szombaton, esetleg némi fátyolfelhővel és megélénkülő széllel.
Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
BelföldKörnyezet
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.